Nem is illett volna a szezonhoz egy szép búcsú. Az sem illett volna, ha az egész Serie A-mezőny legtöbb hazai gólját kapó csapat nem zabált volna kettőt a bronzérmestől. És az sem, hogy az egész évben ingatag védelem ne okozott volna újra kacagtató perceket a Juve ellendrukkereinek. Ebből a szempontból megbízható volt az egész idényben a csapat, és ezúttal sem okozott csalódást, tulajdonképpen az a meglepetés, hogy a B-csapatával játszó Napoli nem verte laposra Torinóban a Juventust. Ezért köszönet jár a szezon végére régi formájába lendülő Buffonnak, aki a szezon egyik legnagyobb védését mutatta be, és Mazzarinak, aki az egyébként egészen kiváló Napolit az ificsapat és az öregfiúk egylet keverékévé változtatta az utolsó meccsre.

Nem is illett volna a szezonhoz egy szép búcsú. Az sem illett volna, ha az egész Serie A-mezőny legtöbb hazai gólját kapó csapat nem zabált volna kettőt a bronzérmestől. És az sem, hogy az egész évben ingatag védelem ne okozott volna újra kacagtató perceket a Juve ellendrukkereinek. Ebből a szempontból megbízható volt az egész idényben a csapat, és ezúttal sem okozott csalódást, tulajdonképpen az a meglepetés, hogy a B-csapatával játszó Napoli nem verte laposra Torinóban a Juventust. Ezért köszönet jár a szezon végére régi formájába lendülő Buffonnak, aki a szezon egyik legnagyobb védését mutatta be, és Mazzarinak, aki az egyébként egészen kiváló Napolit az ificsapat és az öregfiúk egylet keverékévé változtatta az utolsó meccsre.

Még annyi sem maradt, hogy elmondhassuk: az összes előttünk végzett csapatot elkaptuk legalább egyszer (azt már nem is mondom, hogy kuparendszerre átszámítva az eredményeket mindenki ellen továbbjutottunk volna). A Napoli elleni meccsnek papíron még volt egy olyan tétje is, hogy a Roma veresége esetén újra esélyt kaptunk volna, hogy leszarjuk az Európa Ligát, de ehhez is minimális elvárás lett volna a déliek legyőzése.

Emellett szólt, hogy a Napolit a bronzig repítő Lavezzi, Hamsik, Cavani hármas helyett a Sosa, Mascara, Lucarelli trió kezdett elöl, középen bemutatkozott a 18 éves Maiello, kimaradt Dossena és Cannavaro is. Ezt a csapatot illett volna beszorítani, vagy legalább pariban lenni vele, de a Juventus csak arra volt képes, hogy bemutattassa Buffonnal az év egyik legnagyobb bravúrját, mielőtt beszopta volna az első gólt. A találatnál egyébként az általunk is a csapatba követelt Brazzo pont úgy maradt le Maggióról, ahogy a Sörensen, Motta kettős legszebb napjaiban. Elöl szokás szerint Del Piero jelentett veszélyt, volt néhány jó lövése, és egy szabadrúgásból még a kapufát is eltalálta, de a vezetéshez egy szöglet utáni kavarodás is kellett.

Semleges szemmel nem is volt rossz a meccs, sok helyzet volt, amit egyik oldalról a második félidőre feljavuló Juve mezőnyfölényének, másrészt a Melo nélkül lyukas Juve-középpálya áteresztőképességének köszönhettünk. A szünet után beálló Boniperti (figyelem, a tehetség általában átugrik egy generációt, úgyhogy van miben reménykedni!) csinált szép dolgokat, de újra a hazai védelemnek köszönhetően változott az eredmény: a 200 éves Lucarelli úgy vált le középen Barzagliról, mint egy töketlen ifistáról, és szép gólt bólintott.

Juventus - Napoli 2-2, serie A 2010-2011, auriemma ampia sintesi from NEWUrone Channel on Vimeo.

Az egyenlítést már csak épphogy meg tudtuk ünnepelni, inkább a pozitívumokra koncentrálva megjegyeznénk, hogy egyrészt Aquilanitól 30-40 ilyen passzt vártunk volna, másrészt Matrit mindenképpen meg kell vennünk, egy 20 gólos csatár nagyon kell a Juvéba, ráadásul a termékenységén meg sem látszott, hogy ugrott egy nagy szintet a Cagliari és a Juventus között. A meccshez még hozzátartozik, hogy Mascara újra majdnem berúgta az év gólját, de Buffon résen volt a 40 méterről érkező emelésnél.

Nemsokára értékeljük az egész idényt itt a Bianconerin, néhány napig még gyűjtjük a vitriolt, mert másra úgysincs szükség hozzá.