A múltkori, Juventus klubidentitásával foglalkozó cikk után, egy kapcsolódó témát feszegetünk: vajon jól tette-e a klubvezetés, hogy nem épített erősebben a fiatal játékosokra? A kérdés - egy egy eligazoló fiatal kapcsán - rendre előkerül a különböző, Juventusszal foglakozó fórumokon.
A múltkori, Juventus klubidentitásával foglalkozó cikk után, egy kapcsolódó témát feszegetünk: vajon jól tette-e a klubvezetés, hogy nem épített erősebben a fiatal játékosokra? A kérdés - egy egy eligazoló fiatal kapcsán - rendre előkerül a különböző, Juventusszal foglakozó fórumokon. Maga a felvetés is problémás egyébként: a vezetés deklarált célja ugyanis egy fiatal olaszokra épülő csapat kialakítása. A valóság azonban csak részben igazolja ezt a törekvést: bár a nyári vérátömlesztés eredményeképpen a keret átlagéletkora radikálisan csökkent, a minőséggel azért komoly problémák vannak... A calciopoli egyébként - amellett, hogy nyilván kényszerítő ereje is volt - egyben lehetőséget is nyújtott volna arra, hogy szakítva a korábbi évtizedek hagyományaival, a Juve nagyobb mértékben építsen a saját nevelésű játékosokra. Nem így történt: ahogy arról korábban is szó volt, mindössze Marchisio vívott kis stabil helyet a keretben. Persze örök vita, hogy vajon többet ér-e egy saját nevelésű játékos, mint egy máshonnan szerződtetett. Az én álláspontom szerint igen. Lehetne ezt racionalizálgatva magyarázni, de alapvetően számomra ez egy érzelmi kérdés: szimpatikusabbak a primaverából felkerülő játékosok, mint a máshonnan igazoltak, és ennyi. Na, de mit veszített a klub azzal, hogy nem sáfárkodott jobban a rendelkezésére álló tehetségekkel? Nézzünk egy névsort azokról, akik a Juventus játékosai voltak (nem csak a saját neveléseket), de az elmúlt 5-6 évben távoztak, és azóta jól teljesítenek, nem egyesetben válogatottá is váltak.
A kapusok közül Mirante a válogatottig is eljutott - ő a Serie B-ben többször is jól helyettesítette Buffont.
A védők közül Konko, Masiello, Molinaro, Balzaretti, Ariaudo, Criscito, Cassani szerepelnek a veszteséglista élén, de a válogatottban most bemutatkozott Gastaldello is Juve nevelés. Közülük többen is válogatottak lettek, és/vagy több millió euróért cseréltek klubot - nem egy esetben pedig már a Juve is szívesen látná az illetőt. Az különösen pikáns, hogy miközben a csapat a két szélső védő posztján a leggyengébb, addig az olasz válogatottban az elmúlt egy évben az egykori juvés Molinaro, Criscito, Balzaretti és Cassani is válogatott lett ezeken a posztokon... Utóbbi kettőt egyesek a Serie A legjobb szélső védő párjának tartják, ami lehet, hogy túlzás, de nem is teljes baromság.
A középpályán és a csatároknál talán gyengébb a felhozatal, de Nocerino, Pasquato, Lanzafame, Gasbarroni, Ekdal neve biztosan említést érdemel. A támadók közül pedig Giovinco, Palladino, Sculli, Immobile, Paolucci képviseli az ismertebb játékosokat.
Persze nyilván sokakban felmerül, hogy egyrészt van, akit csak kölcsönadott a Juve - azaz még visszatérhetnek. Vagy amit sokkal több olvasónk gondolhat: ezekért a játékosokért nem is kár, velük sem lennénk előrébb. Hiszen Paolucci tavaly még a vergődő Juvében sem volt képes semmire, Immobile még fiatal, Lanzafame épp az ősszel égett meg nálunk, Giovinco meg kicsi, és egyébként is milyen dolog már, hogy Messihez hasonlította magát stb. stb. Az első felvetés természetesen igaz, bár hozzá kell tenni, hogy a jelek arra mutatnak, hogy Marottáék nem akarják megtartani Ekdalt vagy Pasquatot. A második felvetés már érdekesebb, így elemezzük azt.
Albin Ekdal: nagy reményekkel érkezett - lesz-e esélye bizonyítani?
Alapvetően a gondolatmenet hibás, amikor valaki azt mondja, hogy ezekkel a játékosokkal sem lenne jobb helyzetben a Juventus. Egyrészt persze ez ellenőrizhetetlen állítás, de nem ez a baj. Hanem sokkal inkább az, hogy nem nekik kellene győztes csapattá változtatni a mostani vergődő bandát, hanem ezek a játékosok lehetnének azok, akik a néhány igazi klasszis mellett kiegészítőemberként, csereként teljessé teszik a keretet - esetleg később "átveszik a stafétát, és ők lesznek a húzóemberek. De majd csak 27-28 évesen, amikor egy játékos általában a fénykorát éli. Viszont az ő távozásukkal a semmivel sem jobb Traoré, Grosso, Martinez, Amauri, Iaquinta vagy Motta tölti be ezt a szerepet - akik pedig az igazi klasszisok leigazolása elől vitték/viszik el a pénzt. 2007-ben többen is (pl. Moggi, Deschamps) is úgy vélték, hogy mindössze 3-4 igazi klasszisra van szüksége a Juventusnak, hogy újra sikeres legyen. Ehelyett többnyire gyenge, vagy középszerű futballisták érkeztek, akik teljesítményét egy fiatal is simán hozta volna - a győzelmeket úgyis a Zlatanok, Messik, Rooney-k, Drogbák hozzák. (Mielőtt bárki félreértene: nem arról van szó, hogy pont őket kellett volna leigazolni, hanem ők testesítik meg azt a szintet, amiről Moggiék beszéltek.) Azaz a fiatal játékosok elpazarlása az egyik oldala az elmúlt évek elhibázott átigazolási politikájának - amelyet persze egy külön válságelemzésben részletesebben is elemzünk, egyelőre csak annyit erről, hogy a Juventus úgy áll a Serie A hetedik helyén, hogy évek óta Európa egyik legtöbbet költő klubja - mind az átigazolási piacot, mind pedig a fizetéseket tekintve. Miközben nem csak nagy összegeket pazarolt el nem túl jó futballistákra, hanem sokszor azokat az értékeit is elkótyavetyélte, amelyekkel rendelkezett.
