Ismét egy olyan dologgal kell kezdenem, ami a blog levlistáján hangzott el (újabb bizonyítéka annak, hogy milyen rohadt bölcsek is vagyunk mi tulajdonképpen). Tyler márványba kívánkozó meglátása szerint „ez a Juve a 15 évvel ezelőtti Serie A-ban a kiesés ellen küzdene”. A Bologna elleni vereség sokadszor mutatott rá olyan kijavíthatatlan dolgokra, mint hogy Delneri képtelen életet fingani a csapatba, Marchisio nem tud irányítani (ez különösen érthetetetlen, mert a keret egyik legtechnikásabb játékosa), és hogy Luca Toni ügyetlen, mint egy számtech szakkörös, klerikózisos gimnazista. Hajtás után újra durrogunk egy sort, mert nekünk úgy látszik, idén ilyen szélsőséges szezonunk van. Nem is lenne ezzel baj, ha nem zsinórban a harmadik lenne már...
Ismét egy olyan dologgal kell kezdenem, ami a blog levlistáján hangzott el (újabb bizonyítéka annak, hogy milyen rohadt bölcsek is vagyunk mi tulajdonképpen). Tyler márványba kívánkozó meglátása szerint „ez a Juve a 15 évvel ezelőtti Serie A-ban a kiesés ellen küzdene”. A Bologna elleni vereség sokadszor mutatott rá olyan kijavíthatatlan dolgokra, mint hogy Delneri képtelen életet fingani a csapatba, Marchisio nem tud irányítani (ez különösen érthetetetlen, mert a keret egyik legtechnikásabb játékosa), és hogy Luca Toni ügyetlen, mint egy számtech szakkörös, klerikózisos gimnazista. Hajtás után újra durrogunk egy sort, mert nekünk úgy látszik, idén ilyen szélsőséges szezonunk van. Nem is lenne ezzel baj, ha nem zsinórban a harmadik lenne már...
Merthogy megcsapjuk a Milant a San Siróban, aztán az Intert hazai pályán, és közben kikapunk a Baritól, a Leccétől, a Bolognától, és mindenkitől, akit kicsit is fenyeget a kiesés veszélye. A Lecce elleni meccsen az volt az idegesítő, hogy pontosan lehetett tudni a szünetben, a második játékrész a világon semmi változást nem fog hozni, a Bologna elleni pedig bebizonyította, hogy nemcsak hátrányban nem tud mit kezdeni magával a csapat, de abban a pillanatban, hogy Delneri egy kis kockázatot vállal, és fellazítja a középpályát, úgy rohannak át rajtunk az ellenfelek, hogy köpni-nyelni nem tudunk. Ilyenkor persze a védelem is a rosszabbik arcát mutatja (a szebbik arca is csak egy liter törköly után tűnik szépnek), ahogy tegnap is történt, bár most már lassan ott tartunk, hogy például Bonucciról inkább azt gondoljuk, képességbeli problémái vannak, nem rossz formában van.
De valahogy ez a tegnapi meccs egészen botrányosra sikeredett egyénekre bontva. Martinez sem lehet annyira gyenge, mint mutatta (ha valakit egy félidő alatt kifütyül a saját közönsége, az már jelent valamit), Kraszics is elfelejtette már magáról, hogy milyen gyors, és képtelen meghúzni a szélen. Iaquinta egy rakás szar idén, semmi meglepő nem volt a közel értékelhetetlen teljesítményében, Matri meg talán még őt is alulmúlta, hiszen gyakorlatilag semmit nem csinált. Tegnap még Storarinak is köd ült az agyára, legalább háromszor habozott megengedhetetlenül hosszú ideig, hogy akkor most elinduljon-e, vagy sem. 
A védelmet ekéztük eleget, most inkább foglalkozzunk kicsit Delnerivel. Az edző személye megosztja kályhameleg kommunánkat is. Nem, egyikünk sem gondolja úgy, hogy maradnia kellene, csak azon dúl a vita, hogy kivágják-e most, mint a gerelyt, vagy megvárják az év végét. Először is, Bologna-szurkolóként iszonyú öröm lehetett látni tegnap a precíz védekezésből indított szélvészgyors kontrákat a második félidőben. Más kérdés, hogy ehhez a Juventusra volt szükség, és Delneri ostobaságára. Martineznek mennie kellett, ez világos, de nem Alexet kellett volna behozni, hogy ott maradjon a Kraszics-Melo-Marchisio hármas középen, de Delnerinek kellett 0-2, hogy már tényleg jöhessen Pepe (egyébként az ideális csere Sissoko lett volna, de ő véletlenül két hónapra kidőlt). A háromcsatáros játék aztán be is szedte a böjtjét, a fent említett Bologna-kontrákból bőven jöhetett volna még gól.
Másodszor, és talán ez a legfontosabb. A jelenlegi keret felépítése egyáltalán nem kedvez a 4-4-2-nek, mert ehhez sem elég gyorsak nem vagyunk, sem megfelelő mennyiségű kreatív játékos nem áll rendelkezésünkre. Delneri viszont még kísérletezni sem nagyon szokott, az idei évre letudta a csapat taktikai felkészítését annyival, hogy majd Marchisio befut középre a szélről. Ja, és kitolta Chiellinit balra. Kár, hogy a Serie A hazai pályán legtöbb gólt kapott csapatává kellett válnunk ahhoz, hogy meghúzza ezt a remek döntést.
De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk: a négy védő beszögezve hátra, labdaszerzés után is csak egy sorral mennek feljebb, eszükbe nincs a másik tizenhatosig felmenni. Előttük két verőember, akik közül az egyik kicsit feljebb mehet, de szó sem lehet arról, hogy egy az egyben maradjon ott valaki hátul az emberével. Az összekötő kapocs lehetne Alex, de meg lehet próbálni Aquilanit is, csak előtte fel kell pofozni, hogy vegye észre, a Juventus mezében játszik. A két szél adott a jelenlegi keretből, a center meg bármelyik bója lehet, most éppen Matrit mondanánk.
És szeretnénk, ha jövő szeptemberben ez a csapat futna ki a Pláza nyitómeccsén.
Storari - Cassani, Barzagli, Chiellini, Ziegler – Felipe Melo, Pizzaro (bizonyám!) - Kraszics, Quagliarella, Marchisio – Drogba (bizányám!)
Nem kérdés, komoly befektetés nélkül ennek a mostani csapatnak a középszar felső kategóriája a megcélozható végállomás. Úgy, hogy közben a lecsúsztunk néhány levadászható zsákmányról, akiktől mindjárt más lenne a helyzet, de most vagy az ellenfeleket erősítik, vagy el sem jutottak Olaszországig. A teljesség igénye nélkül: Cassano, Pazzini, Emanuelson, Dzeko. Ennek fényében lehetetlennek tűnik a kívánság teljesítése, de leírni olyan jó volt. És még azt hozzá sem tettük, hogy a tőlünk kiebrudalt játékosok verik rommá a csapatot, most már mondható, hogy rendszeresen.
