Megpróbálok pozitív maradni, hiszen mégiscsak győztes meccsről kellene beszámolnunk blogunk sokmilliós olvasótáborának, de sajnos nem tudom garantálni, hogy örömtáncot járok a Bari 2-1-es legyőzése után. A játék, és a győzelem körülményei ugyanis nem azt vetítik előre, hogy a borzasztóan kezdett 2011-es év első két vesztes meccse után a csapat visszatért volna az őszi vágányra, és a mutatott teljesítményre nem magyarázat a fél csapatnyi sérült és eltiltott sem. Hajtás után gyorsan sorra vesszük, minek érdemes örülni, aztán addig korholjuk a Juventust, míg fel nem ébred ebből a delíriumos rémálomból, amibe szilveszter óta fetreng.
Megpróbálok pozitív maradni, hiszen mégiscsak győztes meccsről kellene beszámolnunk blogunk sokmilliós olvasótáborának, de sajnos nem tudom garantálni, hogy örömtáncot járok a Bari 2-1-es legyőzése után. A játék, és a győzelem körülményei ugyanis nem azt vetítik előre, hogy a borzasztóan kezdett 2011-es év első két vesztes meccse után a csapat visszatért volna az őszi vágányra, és a mutatott teljesítményre nem magyarázat a fél csapatnyi sérült és eltiltott sem. Hajtás után gyorsan sorra vesszük, minek érdemes örülni, aztán addig korholjuk a Juventust, míg fel nem ébred ebből a delíriumos rémálomból, amibe szilveszter óta fetreng.
Kezdjük azzal, hogy Alex – ha több kísérlet is kell neki hozzá – még mindig tud csodaszép szabadrúgásgólokat tekerni az aktuális rövid sarkokba. Kiderült az is, hogy Sissoko sem felejtett el mindent abból, amiért megszerettük, amikor először befeketéllett a torinói öltözőbe, mert bár volt néhány bosszantó hibája, de akadtak mintaszerű szerelései is. Chiellini és Bonucci ma nem voltak rosszak, a lankadt hímtagra emlékeztető Aquilani pedig győztes gólt lőtt. Ennyi.
Berzenkedésre már jóval több ok van. A középpálya nem szűrt sehogy – ne feledjük, a tökutolsó Bari volt az ellenfél –, a kontrák úgy jöttek keresztül rajtuk, hogy többször is létszámfölényben hozhatta a labdát a Bari. Nem lett belőlük gól, de ez nem nekünk köszönhető. A szélsővédőkről viszont megint kaptunk egyet, ezzel villámgyorsan kezdeni kell valamit, mert röhej, ami a két szélen történik. Sörensen arany pofa, de mostanában nagyon sokat hibázik a számára szemlátomást idegen poszton, az ellenfél térfelén nincs jó passza, sem elöl, sem hátul nem megbízható megoldás egy komoly célokat fontolgató csapatnál.
Apróbetűs: Delneri – ahogy heinrich egy mágnestáblán már megírta – valószínűleg a diagonális csapatszerkezetet akarja majd erőltetni, ami nagyjából annyit tesz, hogy a csapat két ferde vonalban helyezkedik el. A jobbhátvéd a seggén marad, és a balszélen tolódik előre a formáció, így biztosítva a középpályás emberfölényt, és a védelem stabilitását. Más kérdés, hogy a 50-es brazil válogatott által csiszolgatott taktikát nem akármilyen játékosok vitték sikerre.
Aquilani győztes gólja ellenére újabb gyenge teljesítményt tett a közösbe. Már kicsit hosszúra nyúlik ez a hullámvölgy, és nagyon reméljük, hogy nem lesz igaza a pesszimistáknak, akik pont ennyire tartják képesnek az üveglábú rómait. Annyiból nehezebb dolga is volt, hogy a jelenlegi felállásban nem lehetett a legegyszerűbb Championship-játékot játszani (lásd: szélről, beadásokból keressük a center fejét), mert sem Del Piero, sem Giannetti nem kifejezett center. Mindkét Juve-gól a 16-oson kívülről született, de legalább megszületett. A fiatal csatár teljesítményét védhetnénk azzal, hogy fiatal, de én őszintén szólva azt sem láttam rajta, hogy vért ivott volna a meccs előtt. Gyakorlatilag értékelhető megmozdulás nélkül hozta le a meccset.
Ennél sokkal-sokkal több kell, és egy pillanatra sem szabad feladni a nagy reményeket, mert az élmezőny az őszhöz hasonlóan össze-vissza botladozik, így komoly előnybe kerülhet az a csapat, amelyik először találja meg a fonalat. A Laziót kivéve az elöl állóknak vannak európai meccseik is, ami szintén jó lehet, de ahhoz, hogy ezzel érdemes legyen foglalkozni, a saját játékát kellene gatyába ráznia a Juventusnak.
