Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt a iskola.
Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt a iskola.
Ha a Juventus mostani ellenfelére gondolunk, akkor nem csak a nevéből, de a klub lényegéből is eredeztethetjük a címben szereplő állatot. Egyúttal nem egyszerű a dolgom, hiszen egy jellegtelen csapat nem nagyon mozgatja meg az ember fantáziáját: viszont, ha szikrát kap, akkor nagyon könnyen fellobban a gyűlölet lángja. A szikra megvan, a láng pedig lobog – remélem, a poszt elolvasása után más is a Bari elleni, mélységes gyűlölet tüzében fog égni. Vagy legalább jól lenézi majd őket.
A rekordok klubja
Igazságtalanok lennénk, ha egy ilyen, alapvetően lejárató jellegű posztban azért nem említenénk meg a Bari sikereit. Így fog ez most is történni. Az 1908-ban alapított, tehát idén 103 esztendős klub egy nagyon tiszteletre méltó rekordot tart: a legtöbbször végzett utolsóként a Serie A-ban. Pontosan négyszer, akárcsak a Pro Patria. Valaki talán erre felcsattanna, hogy „ez igaz, kedves Dino, de azt is említsd meg, hogy ők jutottak fel legtöbbször a Serie A-ba.” Valóban, tizenkétszer esett meg, ezzel holtversenyben állnak az Atalantával. Találós kérdés: minek kell ahhoz történnie, hogy valaki sokszor feljusson az első osztályba? A válasz: sokszor kell kiesni.
Ugye, hogy érezzük az ebben a rekordban rejlő ambivalenciát? Ez körülbelül olyan, mintha egy visszaeső bűnelkövető azzal dicsekedne, hogy ő az az ember, aki a legtöbbször szabadult a börtönből. Hát micsoda hülyeség erre felvágni!
A szerkezet, amely a legjobban jellemzi a Bari történelmét
A stadion
Kár tagadni: a Bari igazán impozáns stadionban játszhatja a hazai meccseit. A Stadio San Nicola, amely az 1990-es világbajnokságra épült, többet érdemelne ennél a klubnál. Tulajdonképpen, ha a Bari pozitívumait ki akarjuk emelni, akkor csak a stadiont említhetjük meg. Van-e cikibb annál, mintha egy szürke és unalmas (a gyengét nem akarjuk leírni, mert több tisztelet szorult belénk) csapat egy ilyen nagyszerű létesítményben futballozhat? Rossz hírt közlök: igen, van ennél cikibb.
Mégpedig az, ha egy szürke és unalmas csapat otthonának a „A Győzelem Stadionja” nevet adják. Bizony ám, 1990-ig a Bari itt fogadta az ellenfeleit - legnagyobb sikerüket, a Mitropa Kupa-elsőséget is itt gyűjtötték be, 3600 őrjöngő néző előtt. Lenyűgöző. Valószínűleg a névadással akarták kompenzálni a sikertelenségüket (azért nem soroljuk fel a további eredményeiket, mert nincs mit). Vagy úgy gondolták, hogy elég egy jó névválasztás, és máris tódulnak majd a győzelmek. Mindkettő megmosolyogtató. Ha én elkeresztelem a gyermekemet mondjuk Arnold Schwarzeneggernek, ettől még nem nem lesznek 58-as karjai, és Kalifornia kormányzójának sem választják meg.
Aki miatt igazán gyűlölni lehet a Barit
Belátom, hogy a fent leírtak eddig csupán arra voltak elegendőek, hogy szánakozást váltsanak ki belőlünk. Ha van, aki esetleg már így is gyűlöli a Barit, annak örülünk, aki viszont még bizonytalan, azt átsegítjük a holtponton.
Antonio Matarrese: talán azok is hallottak már róla, akik csak felületesebben figyelik a calciót. Akik viszont napi szinten foglalkoznak vele, azok elkerülhetetlenül találkoztak már ennek a gazembernek a nevével. A leghízelgőbb kifejezés vele kapcsolatban a „maffiózó”, amely jelző messze áll az eposzi jellegtől. Ez a pimasz kis rosszcsont jelenleg a Bari alelnöke, amely szót sem érdemelne, de ugyanez az alak volt már minden. Tényleg lehetetlen felsorolni, csak példálózó jelleggel: UEFA-alelnök, Fifa-alelnök, Ligaelnök stb.
Mint láthatjuk, akadt bőven lehetősége arra, hogy polipszerű karokat növesszen, és ezekkel a karokkal az olasz foci legtávolabbi, legporosabb sarkába is elérjen. Ráadásul rettenetesen cinikus jellem, a 2007-es, szicíliai rendőrhalál után nemes egyszerűséggel azt nyilatkozta, hogy „az élet nem állhat meg, a foci egy show, az üzletnek folytatódnia kell”. Ez az egyetlen mondat maga Matarrese. Ez a néhány szó tökéletesen megmutatja, hogy kiről is beszélünk.
Matarrese a Liga székházában, a pajtásaival
Gőzhenger Torinóban
Fentebb már említést tettem a Bari hatalmas eredményeiről, de külön ki kell emelni a Juventus-Bari mérkőzések bajnoki örökmérlegét: 31 meccs az egységes olasz bajnokságban, ebből 26 Juve-győzelem, 5 döntetlen és 0 (azaz: nulla, tehát zéró) Bari-siker. Lehengerlő statisztika a vendégek szempontjából.
A klub egyébként folytatja haladó hagyományát, és igyekszik, hogy a cikk elején leírt rekordokat immár egyes egyedül ő tudhassa a magának: kikövezett úton halad az utolsó hely, és ezzel a Serie B felé, hogy aztán jövőre ismét megpróbálkozzon a feljutással (bár ebben a küzdelemben lehet, hogy már csak beérni tudja majd az Atalantát). A Barinak ez a sors jutott, és ezen még az sem tud változtatni, hogy egy hétpróbás gazfickó áll a háttérben.
Holnap Juventus-Bari, és ne feledjék a kedves olvasók e rovatunk állandó üzenetét: ne az építő jellegű szeretet, hanem a romboló gyűlölet uralja el a lelkünket. Tehát ne a Juventusnak, hanem a Bari ellen szurkoljunk.
