bntemp

bntemp

Mi lesz a 2006-os scudettoval?

2010. október 28. - s4tch

Mint az köztudott, a Juventus hivatalosan is visszakérte a 2005-ös és 2006-os bajnoki címeket, amelyeket a calciopoli kapcsán vettek el a klubtól. Úgy tűnik, hogy 171 nappal a kérelem beadása után végre a szövetségben is történt némi előrelépés az ügyben...

Mint az köztudott, a Juventus hivatalosan is visszakérte a 2005-ös és 2006-os bajnoki címeket, amelyeket a calciopoli kapcsán vettek el a klubtól. Úgy tűnik, hogy 171 nappal a kérelem beadása után végre a szövetségben is történt némi előrelépés az ügyben...

A Tuttosport információi szerint ugyanis hivatalosan megindították a vizsgálatot. A döntés 2011 elejére várható - bár az optimisták szerint akár már pár héten belül kedvező fejelmények várhatóak. Mielőtt azonban már előre a siker mézédes ízét éreznénk, érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy a szövetség nagy valószínűséggel olyan döntést igyekszik találni, amely a lehető legkisebb vihart kavarja. Mit jelenthet mindez? Például mindenképpen el akarják kerülni azt, hogy kártérítést kelljen fizetniük. Ugyanis nyilvánvaló, ha visszaadják a bajnoki címeket, akkor a Juventus perelni fog a B ligába sorolásért, az elmaradt bevételekért és a presztízsveszteségért. Egyes források arról írtak pár hónapja, hogy akár  200 millió eurós kártérítésről is szó lehet - persze sokan képzeletben már meg is vették ebből a pénzből Messit és Rooney-t... Kár, hogy az élet nem menedzserjáték.

Reálisan nézve óriási eredmény lenne, ha a Juventus visszakapná az elvett scudettokat,  minden más inkább az álmodozás kategóriába tartozik (persze az interisták szerint már korábbi döntések megváltoztatása is álom).

Az Internek pedig még mindig megmarad a Tour de France:


A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr38239052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336035 2010.10.28. 12:51:30

Annyival kiegészíteném, hogy az FIGC azért volt kénytelen újravizsgálni a Calcopolit, mert a mai napig nem kerültek elő bizonyítékok a Juve bűnösségéről. Viszont az olasz szövetségről illik tudni, hogy csupa korrupt senkiházi pár euróért megvehető emberekből áll... Az ítélet mindenképp érdekes lesz akár pozitív vagy negatív döntés is születik, mert az újabb kihallgatások alapján az FIGC óriási bajba kerülhet... A klubot történelme során sosem látott veszteségek érték, amik kárpótolhatatlanok, akár visszakerülnek a scudettok, akár nem. És az a 200millio kártérítés, csak a töredéke a veszteségeknek.

286390 2010.10.28. 13:20:23

Hitvány gazemberek. Guido Rossi, Moratti, Auricchio - senkik vagytok.

bilbao 2010.10.28. 15:33:23

kívülállóként kétlem, hogy visszakapja juve az elvett bajnoki címeket. túl sok mindent kéne megváltoztatni a múltban, amit nem fognak...akkor a statuálás volt a lényeg, amit végrehajtottak. azt remélték tőle, hogy elrettent mindenkit a hasonlótól a jövőben.

14Krisz 2010.10.28. 16:45:09

[bilbao](#230771): Én inkább azt kétlem, hogy számottevő kártérítést fogunk kapni. Ha a jogászkodás után kiderül, hogy jogtalanul vették el a bajnoki címeket, akkor ugyanolyan könnyedén át lehet írni a bajnoki címeket nekünk, mint ahogy annak idején elvették. A többszázmilliós kártérítés egészen más tészta, azt nem olyan egyszerű kiköhögni.

asvééd 2010.10.28. 18:11:47

Én meg az Intertől venném el az utolsó két bajnoki címet és visszasorolnám őket a B-ligába..... Talán ezzel egál lenne a számla, a kártérítés meg ebben az esteben lényegtelen mert ők is akkora kárt szenvednek majd mint mi annak idején!

Dartagnanx 2010.10.28. 18:19:34

[asvééd](#230817): Nem az a cél, hogy a szomszéd tehene is megdögöljön. Hanem az, hogy a miénk újra kövér legyen.

334219 2010.10.28. 20:26:49

Jó, ezek a szurkolói habzások, halljunk tényeket is: csaltak a Juve vezetői, szaroztak-e bírókkal vagy sem. Ha igen, mitől jár vissza a scudetto? Vagy utólag csináljunk szentet a korrupt csaló szélhámos Moggiból? Nevetséges. Több komolyságot. (Mondjuk tőlem visszakaphatnák elvben a címet, vagy inkább ne adják senkinek, mert az Inter se érdemelte meg.)

336035 2010.10.28. 20:58:41

[montipajton](#230853): Mint ahogy azt már fentebb is írtam és látom nem olvastad el csak beleböfögsz, nincsenek konkrét bizonyítékok és nem is voltak, pont ezért kezdték újra a tárgyalássorozatot. Ráadásul a szurkolói habzásoktól Te sem vagy mentes, korruptna, csalónak illetve szélhámosnak nevezed Moggit... Mire fel alapozod az állításaidat? Kérlek olvass utána a dolgoknak, mert a tárgyalássorozat folytatásának egyik fő kiváltó oka pont az általad említett Moggi volt, aki tisztára akarja mosni a nevét, mivel ismétlem, nincs jelenleg sem konkrét bizonyíték sem a klub sem pedig az Ő bűnösségére. Nem a kötekedés miatt reagáltam rád, hanem azért, hogy mielőtt hülyeségeket beszélünk azelőtt nem ártana utánaolvasni a dolgoknak, mielőtt álláspontot foglalunk.

286390 2010.10.28. 21:03:09

[montipajton](#230853): Moggiék felelősségét a vádnak kellene bebizonyítania. Csak nehéz szegényeknek a dolguk, amit nem is csodálok: én is kellemetlenül érezném magam, ha manipulált bizonyítékokra kellene építenem a vádat.

286390 2010.10.28. 21:06:19

[Italiainagysandor](#230862): korrigálás. Nem kezdték újra, egész egyszerűen ez egy büntetőtárgyalás, míg a 2006-os csak egy rapid, felületes, nem mellesleg Guido Rossi (...) által levezetett sportbírósági eljárás volt, amely - most már teljesen világos - ezer sebből vérzett.

258945 2010.10.29. 10:04:08

Őszintén érdekelne. Szerintetek mi lesz ennek az egész ügynek a vége? Visszakapjuk ami a miénk? Nem kapjuk? Kártérítés? Mi?

286390 2010.10.29. 10:20:50

[t.junior](#231011): Ez a büntetőügy arról fog döntetni, hogy Moggi bűnös-e. Csak ennyit fog kimondani. Ha kimondja, hogy nem az, vagy nem olyan mértékben, mint ahogyan a vádlók állítják, akkor jöhet a polgárjogi igényérvényesítés kártérítés formájában, illetve a szövetség vegzálása az elvett címek miatt. Addig nem lesz scudetto-visszaadás, amíg ez itt Nápolyban nem fejeződik be. Legalábbis a jog logikája szerint.

334219 2010.10.29. 15:21:06

[dinovercotti](#230866): De ugye azt meg nektek illene bizonyítani, hogy manipuláltak a bizonyítékokkal, mielőtt legazemberezed Morattit meg a többieket? Vagy csak Moggit nem szabad? Sajnálom, még mindig nem vagyok meggyőzve. És kínomban fogok röhögni, ha áldozatot kreálnak a Juventusból. Azért ne nézzük egymást hülyének.

286390 2010.10.29. 15:45:05

[montipajton](#231094): figyeld az eseményeket. Lehet nem felületesnek is lenni. Próbálunk majd mindenről beszámolni, ahogy eddig is tettük. Még nem kötelező olvasmány, de talán érdemes átfutni: http://lavecchiasignora.blog.hu/2010/04/03/nehany_szo_a_calciopolirol#more1891547

14Krisz 2010.10.29. 16:24:03

Csak az ilyen és ehhez hasonló cikkekből tudok tájékozódni, ezért a véleményemet is ezek alapján alakítom ki. Nekem az eddigiek alapján az a nyilvánvaló, hogy Moggi sumákolt, de vele együtt az összes nagy klub is (beleértve az intert) - maximum nem tudják rájuk bizonyítani, igaz úgy néz ki Moggira sem - és abban is biztos vagyok, hogy - még ha ő is volt a legnagyobb maffiózó - a többiek is kb annyira benne voltak, mint ő. Ezek alapján pedig úgy gondolom, hogy az a normális, hogy a) mindenkit megbüntetnek b) senkit sem. Teljesen jól mondta Moggi, vagy mindenki bűnös vagy mindenki ártatlan (beleértve őt is). Csukják le, egyáltalán nem bánom, de akkor küldjék mellé Morattiékat is. Következetességet akarok és ha más kártérítést nem is, de az elvett scudettokat minimum.

trunks 2010.10.29. 17:37:55

Ugye ez a Rooney-dolog csak vicc volt? Ingyen sem kéne...

336035 2010.10.29. 18:01:27

[montipajton](#231094): Persze Moratti a legszimpatikusabb ember, akit valaha láttam, már csak kinézetre is... HAHAHA [dinovercotti](#230868): Köszönöm a korrigálást, csak tegnap felrántották az agyvizemet Morattiék, így fogalmazási problémák is adódtak. Amúgy Moratti nyilatkozatai nagyon dühítőek, ráadásul folyamatosan azt szajkózza, hogy az elvett bajnoki címek őket illetik és megérdemlik, na ezen már nem tudok kuncogni és napirendre térni vele. Szánalom az ember minden téren. Viszont, ha kiderül az Ő bűnössége (márpedig nagyon úgy fest a mai hírek alapján, hogy nyakig benne volt ő is a bírókiküldések manipulálásában), na akkor már kacagni fogok.

334724 2010.10.30. 19:38:02

1 dolgot nem értek. a scudetto elvétele ÉS a visszasorolás két külön szakció, nem azért sorolták visza mert a scudettót elvették... kezd vicces lenni hogy akkor most a zöld gyepen vagy a zöld asztalnál elértek szerint sazámítjuk ki hányszoros bajnok az inter meg a juve. javaslom hogy legyen egy szám és utána zárójelben a vitatott, pl inter: 15 (2) mint a vadászpilótáknál: 15 kills (2 unconfirmed)

Cucu 2010.11.01. 17:30:47

Nem kell ide zárójel, maximum a 2006/07-es Serie B bajnoki címnek: Juventus: 29 (+1)
süti beállítások módosítása