bntemp

bntemp

Boniek csillaga

2010. október 19. - s4tch

Alakul az új stadion, szinte nincs olyan hét, hogy ne látnánk viszont valamelyik védősisakos klubvezetőt a munkaterületen. Hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra került, hogy a létesítményben 50 (egykori és aktív) játékos neve kap helyet, aki pedig hajlandó erre áldozni, annak a neve szintén a csillagok közé kerülhet. Kibontakozóban egy kisebb ellenállás. A lényeg a folytatásban.

Alakul az új stadion, szinte nincs olyan hét, hogy ne látnánk viszont valamelyik védősisakos klubvezetőt a munkaterületen. Hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra került, hogy a létesítményben 50 (egykori és aktív) játékos neve kap helyet, aki pedig hajlandó erre áldozni, annak a neve szintén a csillagok közé kerülhet. Kibontakozóban egy kisebb ellenállás. A lényeg a folytatásban.

Amikor nyilvánosságra hozták az 50 játékos nevét, máris megindult a vita arról, hogy ki hiányzik a listáról, meg, hogy kinek kellene rajta lennie. Sokan azt mondták, hogy a klub alapítói is megérdemelnék, hogy helyet kapjanak a kezdeményezésben, mások szerint a tragikus körülmények között, 2006-ban elhunyt Alessio Ferramosca e Riccardo Neri neve mindenképpen ott lenne a helye az ötvenben. Egyesek Davids-ot hiányolják, mások Andrea Fortunatót. Egy kérdésben azonban közmegegyezés kialakulása látszik: mit keres ott Boniek?

Azért adott jót is a Juventusnak

Boniek 1982 nyarán igazolt Torinóba, ahol gyakorlatilag mindent megnyert a csapattal: bajnok lett, kupagyőztes, KEK- és BEK-siker résztvevője, az Európai Szuperkupát az ő két góljával szerezte meg a Juventus. Három idény alatt ez a maximum, csak a Világkupáról maradt le. 1985-ben igazolt a 80-as évek legnagyobb riválisához, az AS Rómához. A dolog idáig rendben is van.

Di Livio is eligazolt Firenzébe, Rossi is elment Milánóba, Baggio szintén - hogy csak az utóbbi két-három évtizedben történt játékosmozgásokat említsük. Boniek esete azonban más.

"A Calciopoli a Juventus műve volt"

Boniek mostanában televíziós műsorvezető, ebbéli minőségében többször nyilvánult már meg a Juventusról. Szinte kivétel nélkül negatívan. Különös felháborodást keltett a Juve-drukkerek körében a T9 csatorna a "Juve sempre la Juve" c. műsorában történő telefonos bejelentkezése (itt megnézhető és meghallgatható az a bizonyos nyilatkozat), amelyben kemény szavakkal illette a Juventust. "Szeretem Rómát, itt élek, dolgozom. A Juventust sosem lehet kritikával illetni, mert mindig megbélyegzik az embert azzal, hogy antijuventino. A Calciopoli a Juventus műve volt, a bírók segítségével nyerték meg azt a két bajnoki címet" - mondja Boniek.

Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez a beszélgetés 2007-ben történt, ekkor még nem kerültek nyilvánosságra az ügy részletei, és akkoriban még a bírósági tárgyalás sem történt meg. Akkoriban még nem tudhattuk a nyomozók által irrelevánsnak mondott, de igencsak relevánsnak tűnő interes telefonokról, amelyeket sokáig próbáltak titkolni. Talán Bonieknek is finomodott a véleménye. Talán.

Mindezt összegezve: miért pont Boniek? Miért nem mondjuk Luigi Forlano? Tizenhárom éves korában ott volt az alapítók között, részt vett az első, 1905-ben megnyert scudetto elnyerésében, majd a frontokon veszítette életét 1916-ban. Ő jobb, vagy egy nyíltan romanista, a Juvéval minimálisan sem szimpatizáló Boniek?

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr738239026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336679 2010.10.19. 13:39:33

Igen, erről én is olvastam, és valóban aggályos, hogy mi alapján válasszanak ki játékosokat egy ilyen megtisztelő és "örök" kitűntetésre.

336986 2010.10.19. 19:35:01

Ha az alapján, hogy ki milyen jó labdarúgó (volt), nem kérdés, hogy ott a helye...

286390 2010.10.19. 20:51:42

[boroskiki](#225883): Igen, a döntéshozók is elsősorban ezt nézték. Sajnos. Már nyílt levelet is írtak a vezetőségnek a szurkolók, van egy (inkább vicces) facebook-os kezdeményezés, szóval, próbálnak tenni ellene.

348517 2012.11.14. 13:01:34

Most olvasgatom a régi bejegyzéseket és nagyon tetszenek, főleg a múltidézések. A Platini - Rossi - Boniek hármasnak sokat köszönhet a Juve, de emberileg nem szeretem sem Bonieket, sem Platinit. Lehet tudni mi lett a vége?
süti beállítások módosítása