A Juve egyik első nyári igazolása volt az uruguayi Jorge Martinez, akit Marrotta 12 millió euróért szerzett meg a Cataniától. Három szicíliai szezon után Martinez készen áll a nagy ugrásra, és arra, hogy alapembere legyen az új Juventusnak. A középpályásként és csatárként is bevethető futballista a Hurrá Juventusnak nyilatkozott eddigi pályafutásáról és első torinói benyomásairól.

A Juve egyik első nyári igazolása volt az uruguayi Jorge Martinez, akit Marrotta 12 millió euróért szerzett meg a Cataniától. Három szicíliai szezon után Martinez készen áll a nagy ugrásra, és arra, hogy alapembere legyen az új Juventusnak. A középpályásként és csatárként is bevethető futballista a Hurrá Juventusnak nyilatkozott eddigi pályafutásáról és első torinói benyomásairól.

Jorge Martinez saját elmondása szerint úgy érezte magát első, Juventusnál töltött napjai alatt, mint a kisgyerek, aki Disneylandben jár. Szinte tátott szájjal csodálkozott rá arra, hogy milyen az élet Olaszország és a világ egyik legnagyobb klubjánál.

-Mikor megérkeztem, minden az újdonság erejével hatott, még az orvosi vizsgálatok is. Egyszerre 5-6 orvos sürgött-forgott körülöttem, rengeteg vizsgálaton estem át. Nem gondoltam volna, hogy ennyi ember dolgozik azon, hogy egy topcsapat sikeres legyen. Persze sok dolog hasonlóan működött Cataniában is, de a Juventusnál tényleg minden rendelkezésre áll. Az első időszak legemlékezetesebb pillanata azonban az volt, amikor az Elnök Úrral találkoztam. Éppen a klub székházában voltunk a nagybátyámmal, amikor a folyosón egy fiatalember közelített hozzánk. Fogalmam sem volt, ki ő, így meglepődtem, amikor spanyolul szólt hozzám. Túlzás nélkül állíthatom, rendkívüli benyomást tett rám. Egy igen szimpatikus, szerény embert ismertem meg a személyében.

-Az előbb említett nagybátyád is futballista volt: Jorge Barrios, aki az 1980-as években az uruguayi válogatottban is játszott.

-A nagybátyám sokat segített a pályafutásom során, rengeteg tanácsot adott gyerekkoromban, de ma is mindig számíthatok rá. Ő is középpályás volt, bár velem szemben elsősorban a védekezés volt az erőssége. Francescolival és Ruben Sosával együtt az 1986-os világbajnokságon is részt vett.

-Mesélj a pályafutásod kezdeti éveiről!

-Uruguayban a Wanderers nevű csapatnál játszottam 6 évig, itt mutatkoztam be a felnőttek között is, és ebben az időben bekerültem az U20-as válogatottba is. Aztán a Nacionalhoz igazoltam, amely a Penarollal együtt az ország egyik legnagyobb klubja. Ifistaként még nem alakult ki véglegesen, melyik poszton is játszom: voltam támadó középpályás és csatár is. Aztán a Nacionalnál a középpálya jobb oldalára kerültem – ami az eredmények tekintetében jó döntésnek bizonyult. A csapattal megnyertük a bajnokságot és a Libertadores kupában a negyeddöntőig jutottunk. Ekkor figyelt fel rám a Catania is.

-És most melyik poszton érzed magad a legjobban?

-Nem számít, hogy a középpálya jobb, vagy bal oldalán kell-e játszanom. Szerencsére több poszton is elég jól elboldogulok, hiszen még középcsatárt is játszottam. Cataniában többnyire jobboldali középpályás voltam, de néha még védőként is bevetettek. Szóval, nem csak támadóként vagyok használható.

-Milyenek voltak az első olaszországi benyomásaid, amikor három éve Szicíliába kerültél?

-Hát, őszintén szólva elég nagy változást jelentett számomra az olasz foci. Otthon nem sokat foglalkoztunk a taktikával, míg a Cataniánál naponta legalább egy órát gyakoroltuk, hogyan működjenek együtt a csapatrészek, hogyan építsük fel a játékot. Csak ekkor értettem meg igazán, hogy a taktikai érettség miatt lett az olasz válogatott világbajnok 2006-ban, pedig mások esetleg erősebb kerettel rendelkeztek. Aztán ott volt a fizikai felkészítés, amivel szintén sokat foglalkoztunk az edzéseken. Olaszországban, ha nem vagy tökéletes fizikai állapotban, akkor esélyed sincs játszani.

-Olaszországban a gólszerzésben is előreléptél: az első cataniai éved addigi karriered leggólgazdagabb éve volt.

-Így igaz: bár ugyanazon a poszton szerepeltem, mint korábban, mégis eredményesebb voltam – annak ellenére, hogy kisebb sérülések miatt csak 22 mérkőzést játszottam. Különösen az utolsó gólom emlékezetes, hiszen bennmaradást ért a csapatnak. A Roma ellen játszottunk, és úgy tűnt, hogy el vagyunk átkozva, minden helyzetünk kimaradt. Aztán három perccel a meccs vége előtt Morimoto megpróbált kapura lőni, de a lövése lepattant – pont elém, én pedig a kapuba lőttem. Jó helyen a jó időben mondhatnánk, de az biztos, hogy eddigi pályafutásom legfontosabb találata volt.

-Érzésed szerint miben fejlődtél a legtöbbet az elmúlt három idényben?

-Amikor Olaszországba kerültem, hajlamos voltam túlságosan sokat cipelni a labdát. Az edzőim persze mindig mondták, hogy egy-két érintésből próbáljam megjátszani a labdát, és ne akarjak mindenkit kicselezni. Szép fokozatosan aztán megváltoztam. Uruguayban az ilyen játékosokat egyébként „comilonnak” nevezik, ami falánkot jelent. Tisztában voltam ezzel a hibámmal, és igyekeztem egyszerűsíteni a játékom, de úgy, hogy közben megőrizzem az erényeim. Hiszen az, hogy képes vagyok átjátszani az ellenfelet, fontos a csapat számára. De tudni kell, mikor kell passzolni, és mikor cselezni. Korábban tízből kilencszer cseleztem. Most már csak tízből  mondjuk négy esetben teszek így.

-Van-e valami elképzelésed arról, mi nem működött tavaly a Juventusnál? Ellenfélként megkeserítetted a védőink életét, hiszen gólt is lőttél Torinóban.

-Nem tudom, mi lehetett a baj. Nagyszerű játékosok alkották a csapatot, és azt gondoltam, hogy hamar túljutnak a hullámvölgyön – nem így történt. Mindig is nagy tisztelettel tekintettem a Juventus játékosaira, nem volt ez másként az egymás elleni meccsünkön sem. Egyébként kiskorom óta tetszik a Juve meze, mert hasonló a Wanderers csíkos szereléséhez. És persze itt játszott Paolo Montero, aki mikor hazatért a válogatottba minden alkalommal rengeteg juvés ajándékot hozott magával és szétosztotta azokat az otthon játszó fiatalok között. Számomra ő ugyanúgy egy legenda, mint a juventinoknak. Egy Copa America alkalmával együtt játszottam vele az uruguayi válogatottban. Soha nem felejtem el, ahogy a fiatalabb játékosokat igyekezett segíteni. Mi felnéztünk rá, és nem mertük zavarni a kérdéseinkkel, ő azonban odajött hozzánk, és mindenkivel elbeszélgetett. Az olyan játékosok mint ő fontosak a pályán és azon kívül is.”

-Furcsa nyáron vagy túl: lemaradtál a világbajnokságról, ami bizonyára óriási csalódás volt, ugyanakkor a Juventus hívása talán némiképp gyógyírt jelentett erre.

-Így igaz: csalódott voltam, amikor kimaradtam a keretből. Persze nem voltam biztos abban, hogy utazhatok Dél-Afrikába, de mivel jó szezonom volt, így reménykedtem, hogy Tabarez behív. Hazautaztam Uruguayba, és a családommal töltöttem a vakációt. Két-három hét múlva jelentek meg az első hírek arról, hogy a Juventus érdeklődik irántam. Az ismerősök sorra telefonáltak, hogy „szerződj a Juventushoz!”, mire persze lehűtöttem a lelkesedésüket, hiszen akkor még semmi sem volt biztos. Mondjuk már az, hogy egy ekkora klubnál szóba került a nevem, jelezte, hogy jó úton járok. Aztán végül összejött az átigazolás, ami kicsit kárpótol azért, hogy lemaradtam a világbajnokságról.

Mi pedig reméljük, hogy Martinez gyakran lő olyan gólokat a Juve mezében is, mint tavaly az Inter ellen: