Az 1980-as évek első fele a Juventusról és a Rómáról szólt: ők uralták az olasz labdarúgást, BEK-döntőket játszottak, egyértelműen túlnőttek a többi klubon. Egyetlen esztendő volt ezalól kivétel: az 1985-ös. Ekkor ugyanis - szinte a semmiből - előbukkant egy Hellas Verona nevű klub, amely a frissen igazolt Eljaer Larsen vezérletével átgyalogolt Olaszországon. Kis klub azóta sem nyert Serie A-t (a Samp nem volt az!). 1985-ig sasszézunk vissza.
Az 1980-as évek első fele a Juventusról és a Rómáról szólt: ők uralták az olasz labdarúgást, BEK-döntőket játszottak, egyértelműen túlnőttek a többi klubon. Egyetlen esztendő volt ezalól kivétel: az 1985-ös. Ekkor ugyanis - szinte a semmiből - előbukkant egy Hellas Verona nevű klub, amely a frissen igazolt Eljaer Larsen vezérletével átgyalogolt Olaszországon. Kis klub azóta sem nyert Serie A-t (a Samp nem volt az!). 1985-ig sasszézunk vissza.
A 80-as évek végéig csupán 16 klub játszott az olasz első osztályban, így amikor - 1985. február 24-én - a 20. fordulóban Juventus fogadta a Veronát, már csak 10 kör volt hátra a szezonból. A vendégek listavezetőként érkeztek Torinóba, pedig 1984 nyarán még nem sokan számítottak erre. A Juventus címvédőként indult neki az idénynek, lényegében változatlan kerettel, a pályája csúcsán lévő, friss EB-győztes Platinivel. Az Izé leigazolta Rummeniggét, a Milan többek között Mark Hateley testét szerezte meg, a Napoli pedig Maradonáét. Udinében Zico rohangált, Firenzében meg Socrates. Be is fejezzük, mert ez már tényleg felháborító.
Ehhez képest a Verona a német Hans-Peter Briegel és a dán Preben Elkjær Larsen leigazolásától várhatott csak valamit - ez a valami pedig a bentmaradás volt. Nem viccelünk, hanem előszedjük a csapat edzőjének, Osvaldo Bagnolinak az 1984. július 24-én kelt nyilatkozatát: “Bár mi is erősödtünk a nyáron, de még messze vagyunk az élmezőnytől. Talán a Torinóval és az Udinesével lehetünk majd harcban (halihó, a Torinó lett az ezüstérmes! - d.v.), de én mégis inkább az Atalantára, a Comóra és a Cremonesére koncentrálok. Évről-évre erősebb a bajnokságunk, itt játszanak a világ legjobbjai.”
Erről van szó
Aztán elkezdődött a szezon, és a Verona megállíthatatlanul tört előre - az őszi idény utolsó fordulójáig veretlen volt, az első kudarc természetesen nem egy rangadón érte, hanem egy Avellino elleni meccsen (1-2). Az ősz folymán Veronában megverték a Juventust is (2-0), a tavaszi visszavágójuk előtt pedig már 6 ponttal (kétpontos rendszer volt, tehát ez három győzelemnek felelt meg) előzték a Juvét.
Ezek után Trapattoniék az utolsó szalmaszálban próbáltak megkapaszkodni, sikerük esetén még lehetett volna az esély a scudettóra. A Verona 1985. február 24-én látogatott Torinóba.
A Juventus egy héttel korábban vereséggel tért haza Milánóból (Milan-Juve 3-2), míg a Verona a második helyezett Izével játszott döntetlent hazai pályán (1-1). Hogy tovább bonyolódjon a helyzet: a 20. fordulóban Milánó és Torinó második számú csapatai egymás ellen játszottak. Izgalmas kör volt tehát.
A Verona Briegel, Ferroni és Sacchetti nélkül utazott el, a Juventus viszont a legjobb csapatával állhatott ki. “Nem aggódom a hiányzók miatt, így sem fogunk beállni védekezni. Annak ellenére sem, hogy nekünk a döntetlen is megfelelne” - nyilatkozta Bagnoli.
A Stadio Comunale jegypénztárai - a korabeli rangadóktól szokatlan módon - vasárnap is nyitva tartottak, mert nem kelt el az összes belépő a meccsre. A találkozót megtekintette a Juventus soron következő BEK-ellenfelének, a Sparta Prahának az edzője, Vladimir Taborsky is. A felállások: Juventus: Bodini, Favero, Cabrini, Bonini, Brio, Scirea, Briaschi, Tardelli, Rossi, Platini, Boniek. Verona: Garella, Volpati, La Marangon, Tricella, Fontolan, Fanna, Bruni, Galderisi, Di Gennaro, Elkjaer. A Bagnoli által beharangozott Verona-támadások elmaradtak, mert a Juventus - az idény egyik legjobb játékát nyújtva - teljesen kapujához szögezte a vendégeket. Az első félidőben Garella tartotta a lelket a veronaiakban. A fordulás után tovább gyötörte az ellenfelét a Juve, de jóval kevesebb helyzettel, mint az első 45 percben. Majd egy olyan szituáció után került előnybe, amely nem is kecsegtetett góllal: Scirea a veronai térfél közepéről ívelt a 16-oson belülre, Briaschi pedig tanítani való módon stukkolt a hálóba - a közönség nem is gondolta, hogy ebből ez lesz. A Verona csak egyszer mutatta meg magát igazán, de nem is kellett többször: két perccel a vezetés megszerzése után Di Gennaro kilukasztotta a bal felső sarkot, véglegesen eldöntve, hogy 1985-ben nem lesz címvédés. Trapattoni nagyon sportszerűen nyilatkozott: “Gratulálok a Veronának, és le a kalappal Garella előtt. Főleg az első félidőben védett hatalmas nagyokat. A Verona jól zárt, értékes pontot szerzett, megerősítette a vezető helyét. Egyre közelebb kerül a bajnoki címhez. A gól miatt nem hibáztatom a fiúkat. Mindenki tudja, hogy én vagyok a legnagyobb kritikusuk, de ezze a lövéssel szemben semmit nem lehetett tenni. Vannak még céljaink a bajnokságban, UEFA-kupás helyen kell végeznünk. Azért sem ereszthetünk le, mert a BEK-szereplés miatt folyamatosan formában kell lennünk, a formát pedig a bajnokságban szerezhetjük meg.” Platini hitetlenkedve állt az újságírók előtt: “Nem tudom, hogy Garellának hány keze és lába van, de a mai nap tapasztalata alapján úgy ötvenre saccolok. Volt, hogy fejjel védett - hihetetlen. Sajnos a mai eredménnyel semmit sem léptünk előre…” Umberto Agnelli: “A helyzeteket be is kell lőni, mert amíg azokat kihagyjuk, addig nem tudunk átlépni a saját árnyékunkon. Egyébként jól játszottunk, a fiúk mindent beleadtak.” A nap másik rangadóján a második számúak 1-1-et játszottak egymással. A Verona végül négypontos előnnyel zárt a Torino előtt, és nyerte meg az elmúlt 30 év talán legvalószínűtlenebb olasz bajnoki címét. A Juventus az ötödik helyen végzett.
Tardelli és Elkjaer
Szemléltetés. A két gól
