A nemzetközi klubfutball ciklikusságát mutatja, hogy hiába történt pusztán négy éve, rengeteg dolog történt a Juventusszal, mióta utoljára a BL egyenes kieséses szakaszában játszhatott. 2009-ben szintén csoportgyőztesként, a Real Madridot megelőzve jutottunk a nyolcaddöntőbe, ahol a 2013-ban kiebrudalt Chelsea jelentette a végállomást, de a két történet közti hasonlóságok itt véget is érnek. Azaz majdnem, hiszen azt a meccset is Alberto Undiano Mallenco vezette, és állította ki kretén módon Chiellinit.
Hiába a Del Pierót felállva tapsoló Bernabeu, miután oda-vissza elvertük a Realt, az egy gyenge Madrid, egy gyenge csoport – és egy mostaninál százszor gyengébb Juventus volt. Bizony, pedig a kezdőben akkor ott volt Nedved, Trezeguet, Del Piero és Chiellini – viszont Grygera, Tiago és Iaquinta is. És a legfontosabb különbség 2009 és 2013 között: attól a csapattól a tisztes helytállást vártuk (és meg is kaptuk), a mostanitól viszont kvázi mindenkivel szemben elvárjuk a továbbjutást. A Celtic-kel szemben is, nyilván.
A nemzetközi klubfutball ciklikusságát mutatja, hogy hiába történt pusztán négy éve, rengeteg dolog történt a Juventusszal, mióta utoljára a BL egyenes kieséses szakaszában játszhatott. 2009-ben szintén csoportgyőztesként, a Real Madridot megelőzve jutottunk a nyolcaddöntőbe, ahol a 2013-ban kiebrudalt Chelsea jelentette a végállomást, de a két történet közti hasonlóságok itt véget is érnek. Azaz majdnem, hiszen azt a meccset is Alberto Undiano Mallenco vezette, és állította ki kretén módon Chiellinit.
Hiába a Del Pierót felállva tapsoló Bernabeu, miután oda-vissza elvertük a Realt, az egy gyenge Madrid, egy gyenge csoport – és egy mostaninál százszor gyengébb Juventus volt. Bizony, pedig a kezdőben akkor ott volt Nedved, Trezeguet, Del Piero és Chiellini – viszont Grygera, Tiago és Iaquinta is. És a legfontosabb különbség 2009 és 2013 között: attól a csapattól a tisztes helytállást vártuk (és meg is kaptuk), a mostanitól viszont kvázi mindenkivel szemben elvárjuk a továbbjutást. A Celtic-kel szemben is, nyilván.
Mivel kértétek, hogy mostantól mindig legyen zene az olvasáshoz, eltöprengtünk, mi lehet a megfelelő aláfestés, majd a homlokunkra csaptunk, hogy nem ugrott be elsőre. Slágergyanús nóták, előre szólunk.
Nem akarjuk lebecsülni az ellenfelet, csak őszinték vagyunk. A nagy udvariaskodásban mindenki igyekszik fényesre nyalni a másik seggét, de mi ebből szeretnénk kimaradni, és egyből jelezzük: elfogadhatatlannak tartunk minden eredményt, ami nem a Juvents továbbjutását jelenti. Szerencsére akárhonnan vizsgáljuk is a dolgot, a párharc legvalószínűbb végkimenetele is ez, nem csak a szokott kincstári nagyképűség beszél belőlünk.
A Celtic egy igen nehéz csoportból jutott tovább, amit egyrészt annak köszönhet, hogy elkapta hazai pályán a biztos csoportelső Barcát, másrészt annak, hogy a Benfica hiába volt jobb nála egymás elleniben, sikerült kiszívnia a mindenki által bucira vert Szpartaktól. A Barca legyőzése egyértelműen komoly fegyvertény, főleg, ha hozzátesszük, hogy Barcelonában is csak a 93. percben dobták fel a pacskert. Az a két meccs azt üzeni, a Celtic nem jön zavarba, ha bekkelnie kell, a kontráit pedig képes eredményesen végigvinni. Erre kell készülnünk.
A sorsolás után leírtakat még most igaznak érezzük: a Celtic 4-4-1-1-es felállása elsősorban a bal oldalon aktív (hála az égnek, mert ott megvagyunk Lichtivel és Barzával), valószínűleg a secunda puntát játszó Brown visszalép a középpályára, hogy tompítsa a Juve fölényét a pálya közepén – legalább létszámban. A Celtic nem tör majd dominanciára, valószínűleg a saját térfelét megszállva les majd a lehetőségre, hogy néhány gyors passz után minél nagyobb létszámban felérjen a Juve kapuja elé. Ne tagadjuk, mi is ezzel próbálkoznánk, hiszen az elmúlt két évben kizárólag ezzel lehetett megfogni a Juvét. A fentiek miatt különösen fontos, hogy a Celticnél elsősorban a védelemmel akadnak gondok. Ambrose vasárnap még az Afrika-kupa döntőjében játszott, a bal szélen pedig Izaguirre problémás (a hétvégén pihent ő is a kezdő sok tagjához hasonlóan), és a támadósorban Szamarasz játéka sem biztos. Ha a nigériai nem játszhat a védelem közepén, Lustig megy be a helyére, ez nekünk jó.
Leonardo di Lustig
A mi gondjaink ismertek, Chiellini helyén most csak Caceres jöhet szóba, mert Peluso nincs a BL-keretben. Visszatért Asamoah, de kérdés, milyen állapotban, mert az első számú helyettes, De Ceglie sérült, így ha Kwadcsit cserélnünk kell, csak Isla jöhetne a helyére, amitől a magasságos ég mentsen meg minket. Kérdés továbbá a csatársor összeállítása, bár az utóbbi időben megszokottal szemben most nem azt kell eltalálni, melyik balfék lesz képes éppen kedd este betalálni, hanem azt, hogy a preferált támadók miatt indokolt-e kihagyni a mostanában határozottan futballistára emlékeztető Matrit. Főleg, hogy Giovincóra szemmel láthatóan igen rossz hatással van a Harkály formajavulása, ráadásul egy tömörülő (brit) védelem közepén sokkal inkább el tudjuk képzelni Matrit, mint a törpét. Viszont Giovinco első torinói időszaka legjobb meccsét játszotta a Chelsea ellen, nagyobb BL-rutinja van Matrinál, és még nem beszéltünk a BL legeredményesebb Juve-csatáráról, Quagliarelláról, úgyhogy a kérdés valid: ki legyen Vucsinics társa? Mert neki kezdenie kell, ez nem is vitás, és nem a góljai miatt, amiket amúgy igen szűken mér, hanem azért, amit a támadójátékunknak jelent, ha a pályán van a cigányképű crnagóra.
Két fajta meccskép van a fejünkben. Az egyikben az első félidőben van egy gyors gólváltás, aztán mindkét csapat megnyugszik, hogy nem kap ki, ezért a mezőnyben brusztolós, unalmas baszkurálódással töltik a hátralevő időt, gondolván, Torinóban megharcolnak a továbbjutásért. A másik meg az, hogy a Juventus úgy játszik, ahogy tud (és újabban szokott is), és a meleg szart is kiveri a botlábú favágókból. No offense.
