Mea culpa, már megint. A szerkesztőséget sújtó akut időhiány vitt rá minket arra, hogy egy ős-nst-s hagyományt elővéve a mögöttünk és előttünk álló mérkőzésekről szóló posztokat ezúttal összevonjuk. Ahogy Vidal, mi is nehezen bírjuk a szerda-szombat ritmust, és a rotációt illetően is szűkösebbek a lehetőségeink, mint a Misternek. Elöljáróban és utólag: ha annyit elértünk a szerintem tökéletesre sikeredett, _beni legjobb pillanataiba nálam legott feliratkozó Caceres-poszttal, hogy Conte újra figyelembe vegye a szépséges indiánfiút, már megérte elindítani a blogot. Erről, a Milan elleni kupameccsről, és a duplán cidrisnek ígérkező pármai túráról hajtás után.
Mea culpa, már megint. A szerkesztőséget sújtó akut időhiány vitt rá minket arra, hogy egy ős-nst-s hagyományt elővéve a mögöttünk és előttünk álló mérkőzésekről szóló posztokat ezúttal összevonjuk. Ahogy Vidal, mi is nehezen bírjuk a szerda-szombat ritmust, és a rotációt illetően is szűkösebbek a lehetőségeink, mint a Misternek. Elöljáróban és utólag: ha annyit elértünk a szerintem tökéletesre sikeredett, _beni legjobb pillanataiba nálam legott feliratkozó Caceres-poszttal, hogy Conte újra figyelembe vegye a szépséges indiánfiút, már megérte elindítani a blogot. Erről, a Milan elleni kupameccsről, és a duplán cidrisnek ígérkező pármai túráról hajtás után.
Idejét sem tudom, mikor rendeltem utoljára kaját. Főzni ma nincs időm, a kamucsajom elutazott hétvégére, a blogger testvéreim csak szexre jók, így nyomorom enyhítendő, rendeltem egy négysajtos pizzát. Ahogy beleharaptam az elsőként kézre eső márványsajtos szeletbe, a pikáns, egyszerre otthonos ízhatás nyomán Tyler sármjának erejét csaknem megközelítő brutalitással vágott belém a felismerés: gyakrabban kéne ezt csinálni. Reméljük, Conte hasonlókat fogalmazott meg magában, miközben Cacerest figyelte a kupameccset kényszerű repetástól végigjátszó védőtrió bal szélén: kedvenc rézbőrűnk leszarta a meccshiányt, félretette az amúgy teljesen jogos durcát, és egy hibátlan produkcióval emlékeztetett mindenkit, miért kértük újra kölcsön a spanyoloktól, és Conte – Marottával szívmelengető harmóniában – miért ragaszkodott a véglegesítéséhez. A srác fizikailag kikezdhetetlen, nehezen tudjuk elképzelni, hogy ne legyen minden mérhető mutatóban a keret 5 legjobbja között. Kedden rengeteget volt játékban és pontosan passzolt (80 passzából 71 emberhez ment), esélyt nem hagyott Emanuelsonnak, senki meg nem mondta volna, hogy pont ő jött a fakóból. A bakimentes performansz ellenére a vasárnapi bajnokin nem biztos a helye a csapatban: a Sky szerint Peluso, a GdS tippje alapján Martin fog hétvégén kezdeni. Szerintünk Conte egymás után két bajnokin nem tudja elrontani az összeállítást, ennek – és olvasóink mindent elsöprő akaratának – megfelelően Caceresszel helyettesíti Chiellinit.
A védelem tehát többé-kevésbé jól zárt a tavalyi ezüstérmes ellen. A „kevésbé” érdekes módon Barzagli felől érkezett: nem volt elég a Samp elleni, futóbolondokat idéző, labda alatt átszaladós mutatvány és néhány megingás, Barza ott folytatta, ahol hétvégén abbahagyta. El Shaarawy már a tavalyi kupameccsen is meghintáztatta, most is az ő oldaláról indulva lőtte a vezető gólt. A schaffhauseni megbízhatóságot és pontosságot Dino kifogástalan eleganciájával keverő Barzaglitól szokatlan két meccs volt ez, főleg egymás után. A pármai teljesítményt megvárjuk, addig is vágólapon lesz a „ráférne a pihenés” szókapcsolat.
Ahogy Darti is jelezte, a Milan valóban a legerősebb bevethető felállást hozta a kupameccsre, nálunk pedig a fakó játszott. A keret erejét jelzi, hogy bár szoros volt a mérkőzés (milyen is lehetne egy hosszabbításos találkozó), a kieséshez csak hat percig álltunk közelebb, mint egy 120 percet lezáró ruletthez. Fura, de tulajdonképp két játékos van, akit elfogadnánk a Milan keretéből: a fáraó mellett egy másik fiatal olaszt, De Scigliót. Régen volt ekkora minőségbeli különbség hozzájuk képest... Hogy miért nem vertük meg korábban a második számú milánói óriáscsapatot, arra Vucsinics és Pirlo becserélése hozta meg a választ. Egyrészről szerkesztőségi lieblingünk, Marrone játéka mélységi irányítóként annyira emlékeztetett Pirlóra, mint egy pár eurós dildo a real thingre: jó valamire, de tulajdonképp mindent meg kell oldani helyette. Marrone végeredményben nem játszott rosszul (hogy ne menjünk messzire, a GdS statisztikái alapján 100%-os pontossággal passzolt), viszont Giak és Vidal rengeteget védekeztek olyan helyzetekben, amilyenben Pirlót nem kell kisegíteni, és Bonucci is több hosszú mélységi passzt eresztett meg a csatárok felé, mint Luca. Pogbában több irányítókészséget láttunk a szezon korábbi szakaszában, mint most Marronéban; a keddi alapján neki inkább az irányítót támogató, Vidal-Marcsi-féle szerepkör feküdne. Persze lehet, hogy csak egy tini izgalma látszott rajta, mégis a Milan ellen kellett volna vinnie a csapatot. Meglátjuk, legközelebb is elbújik-e az ellenfél játékosai mögé, és legközelebb is inkább ellövi 35-ről a labdát, minthogy bevállaljon egy rizikós ütempasszt a védők közé. Lesz ez jobb is. A Parma ellen természetesen visszatér Pirlo, így Luca figyelheti a mestert.
A csatárokról még egy gondolat, mielőtt végleg magunk mögött hagynánk a kupatalálkozót. Aki azt hitte, Matrit elindítja fölfelé a Cagliari elleni kiváló teljesítménye, részben csalódott lehetett. A mezőnyben rengeteget dolgozott a szépfiú, volt, hogy a 16-oson belül szerelt (sajnos egyedül ebben idézte a mindig brutális mezőnymunkát végző, a nyáron vélhetően Madridba költöző :’(((( Cavanit), visszalépett labdákért a támadó harmadból, küzdött, mint az egyszeri vasorrú bába a mágnesviharban, ráizzasztotta Acerbire a göncöt, de többre megint nem futotta tőle. Kissé talányos módon Conte mégsem őt, hanem a Milan számára legtöbb gondot okozó, szép gólt ragasztó kisgyereket kapta le, és küldte be a csapat támadójátékának első számú felelősét. Mirko megint beakasztotta a lompost a Milánnak, lassan olyan mumusuk lesz, mint nekünk volt a nem túl szép emlékű Cruz: a Kertész távolról sem tartozott a legtermékenyebb gólgyárak közé, ellenünk valahogy visszatérően bepilinckázott egy ócska vagy kevésbé ócska gólt. Vucsi egy kissé mázlis kontra (Giak úgy iramodott meg, mint a narancsmezes hosszúhajúak a ’70-es években) végén tett ceruzás pontot a meccs végére. Azért csak ceruzásat, mert ha az utolsó pillanatokban nem rúgja agyon a Milan cserecentere Storarit, hanem megpróbál minimálisan mellé lőni, könnyen tizikbe torkollhatott volna a randi. Tényleg, azt hallottátok, hogy leigazolhatjuk Lisandro Lopezt a Lyonból?
Nem bánnánk, ha Parmában hasonlóan szoros, hasonlóan jó iramú, hasonlóan sportszerű, és nyilvánvalóan hasonló kimenetű meccset játszanánk. A Tardini idén a bajnokság egyetlen bevehetetlen stadionja: az előző évad végét még Giovincóval meghúzó csapat ebben a szezonban a 9 hazai meccsből hatot megnyert, és csak háromszor engedett pontot a vendégének; a tavalyi hajrával együtt már 14 hazai bajnokin nem kaptak ki. Donadoni mondaszerűen masszív csapatot rántott össze: otthon slussz-passz 7 gólt kaptak (ez a legjobb a ligában, csak a Juve védelme zár ennyire jól hazai pályán), utóbbi négy hazai meccsüket megnyerték, egy kivételével mindegyik hazai találkozójukon rúgtak gólt (csak a Siena úszta meg valami csoda folytán). Gio távozása óta nincs első számú gólvágójuk, a legtöbbet – hatot – a hórihorgas francia tini, Belfodil szerezte. Ex-juventino itt is van, Marchionnit a 4-3-3 középpályájának jobb szélén láthatjuk. Azért beszarni nem kell tőlük, de lebecsülni őket legalább akkora hiba volna, mint kihagyni egy randit Dartival – vagy kiengedni a Samp ellen, gól- és emberelőnyben.
Nálunk a kényszer tulajdonképp összeállította a kezdőt, az egyetlen kétes posztot, a balbekk-kérdést pedig Conte csakis Caceres javára döntheti el. A csatársorban vélhetően Quagliarella juthat szóhoz Gio mellett; Matri finoman szólva sem volt átütő a Milan ellen, Vucsinics továbbra sem százas, így nem marad B-verzió Conte előtt. Isla élete leghalványabb formáját futja, muszáj Forrestnek játszani jobb wingbacket, és Kwadcsi helyén is DC tűnik legjobb megoldásnak. (Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy mi betennénk Pelusót Caceres elé a bal oldalra, így a kecske sem a káposzta kárára lakna jól.) Mivel Marcsi térdét némileg felelőtlenül szopóágra tereltük a Samp ellen, Pirlo balján Pogba lesz a soros. Kíváncsian várjuk, képesek leszünk-e két meccset kulturált szinten lejátszani, vagy egy jobb játék után újra jön a mérsékelten hömpölygő fostenger. Ja, és mitől lesz duplán cidris a meccs? Nem elég a kemény ellenfél, még havazni is fog, nem is kicsit. Vigyázzunk, meg ne fázzunk!
