Mint blogger, aki ünnepelni vágyik
és el is jutott már a kocsmáig
még megkérlel, hogy: „Térj vissza, s üvölts” -
(s  poharába győzelmi italt tölts)
s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kíván jobban,
a hangod-e, vagy azt, hogy ott legyél:
így kérünk: Állj a kispad elé mint hadvezér.
Ordíts, ahogy szoktad, bár mi nem feledjük,
egyedül nem megy, de győzünk együtt,
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek Krasziccsal rendre gondja van.
Te jól tudod, az edző sokat ordít:
a taktikát mondd, mely előre lódít,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz szavad nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Chiellini a csatárok testén,
hadd tapossunk át magunkon itt ez estén.
Dörgő szavad elnyom minden zajt -
üvölts arról, mi a szép, mi a baj,
s leverünk mindenkit egytől-egyig.
Most ejtettük ki szegény Chelseat,
s a futballon, mint egyfajta a rák,
nem egy scomessopoli iszonyata rág
s mi félve kérdjük, holnap rád ki támad,
honnan uszulnak rád új, koholt vádak,
fő-e új méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol ordítozhatol?
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ultra, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el az edzést szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
edzők közt egy igazi zsenit.