Hírzárlat van Torinóban, csak a vezetőség nyilatkozhat, sem a játékosok, sem a szakvezetés nem beszélhet a sajtóval. Elvették a játékunkat, úgyhogy megsértődtünk. Bár első pillantásra inkább kicsit színpadiasnak, már-már nevetséges lépésnek tűnik pont a genovai meccs után, igazából egyáltalán nem butaság.
Pont arra nincs most semmi szükség, hogy a sajtó a kórusban bírózó Juventus-játékosokkal legyen tele. Ezt bölcsen látják Agnelliék. Egyrészt semmi haszna (a Juventus már nagyon régen nem tud nyomást gyakorolni a játékvezetőkre, nemhogy nyilatkozatokkal, de a pályán sem), másrészt a csapat számára is csak annyi eredményt hozna, hogy elterelnénk a figyelmet a fontosabb dolgokról. Mi is inkább ezekkel foglalkozunk hajtás után.
Hírzárlat van Torinóban, csak a vezetőség nyilatkozhat, sem a játékosok, sem a szakvezetés nem beszélhet a sajtóval. Elvették a játékunkat, úgyhogy megsértődtünk. Bár első pillantásra inkább kicsit színpadiasnak, már-már nevetséges lépésnek tűnik pont a genovai meccs után, igazából egyáltalán nem butaság.
Pont arra nincs most semmi szükség, hogy a sajtó a kórusban bírózó Juventus-játékosokkal legyen tele. Ezt bölcsen látják Agnelliék. Egyrészt semmi haszna (a Juventus már nagyon régen nem tud nyomást gyakorolni a játékvezetőkre, nemhogy nyilatkozatokkal, de a pályán sem), másrészt a csapat számára is csak annyi eredményt hozna, hogy elterelnénk a figyelmet a fontosabb dolgokról. Mi is inkább ezekkel foglalkozunk hajtás után.
El sem kezdjük összeszámolni, mennyivel lenne több pontunk a minket sújtó, egyértelmű bírói tévedések nélkül. Nem akarunk azzal foglalkozni, hány büntetőt lőhettek a vetélytársak, miközben a Juventus csak egyet. Nem foglalkozunk a lesekkel, amiknek a megítélése általában nem a Juvének kedvez. Ezek már elmentek, engedjük el őket mi is, különben olyan nevetségesek leszünk, mint a Milan vezetősége, akik a rangadó előtt alaposan megtépázott Juve panaszaira megvonták a vállukat, és közölték, „a bírói hibák hosszú távon kiegyenlítik egymást”, aztán utána két héten keresztül vérző szívekről, és játékvezetőket vásárló Juventusról zokogták tele a házisajtójukat. Nem kell ez.
Sokkal fontosabb probléma van a kezünk ügyében, amivel már csak azért is érdemesebb foglalkoznunk, mert ezen, szemben a fentivel, tudunk, és csak mi tudunk segíteni. A Genoa, vagy még korábban a Parma, és a Siena elleni meccsekre ha visszaemlékeztek, egyiken sem bíróztunk. Ahogy egy igazi bajnokhoz illik, magunkban kerestük a hibát, nem másban. És tartjuk a mai napig is, hogy a hiba bennünk van.
NEM ezen múlt
Ha hibázgat is a védelmünk, azért bőven a legkevesebb gólt kaptuk, a kapuban pedig egy idén újra régi fényében tündöklő Buffonunk van. A középpályás védekezésünkkel sincs gond, Vidal talán az egész Serie A legjobb ütemérzékű horgonya, Marchisio is vissza-visszaér, Pirlo pedig mindig ott van hátul, hogy lecsapjon a rossz passzokra. A saját térfelén, ezt kijelenthetjük, rendben van a Juventus.
A gondok az ellenfél térfelén vannak, mégpedig kétfélék. A Juve gyengébb meccsein vagy az a baj, hogy a középpályások sematikus, kiismerhető játéka miatt nem jutnak el értékelhető labdák a csatárokig, vagy a csatárok képtelenek a lehetőségekből helyzeteket, a helyzetekből gólokat szerezni. Nézzünk csak vissza: voltak olyan meccseink, ahol ugyanúgy megvolt a 60-70 százalékos labdabirtoklás, de helyzetünk is alig akadt, ami nagyrészt a középpályások sara, és volt egy csomó olyan, amikor özönlenek a beadások, lyukrafuttatások, de a csatárok rossz döntéseket hoztak, vagy simán csak elbalfaszkodták a helyzeteket.
Kezdjük akkor az első részével, a középpályásokkal. Pirlo fantasztikus újjászületése a Juventus idei sikereinek egyik kulcsa. Megbízható átlagot hoz, köztük néhány olyan teljesítménnyel, mint a genovai, ahol a feje fölött folyamatosan ott lebegett egy angyalkórus, akik hol hárfafutamokkal, hogy death metallal kísérték a varázsló közel tökéletes játékát. Nyilvánvaló, hogy 31 évesen ezt nem lehet egy egész szezonon át csinálni, ám ősszel azért is voltunk sokkal nyugodtabbak, mert Marchisio nemcsak kiválóan egészítette ki Pirlót, de a személyében feltűnt az utódja is. Ez viszont most már csak szép emlék, a tavaszi Marchisio pontosan olyan súlytalan, mint az, akitől tavaly az év végén elköszöntünk. Ebben nincs teljes egyetértés a trópusi forróságot árasztó szerkesztőségben sem, de szerintem a legnagyobb baja ez a mostani csapatnak. Ősszel nemcsak az ihletett passzok, hanem a gólok is jöttek Marchisiótól, most annak is örülünk, ha nem hátrafele toszogatja a labdát, és egyáltalán eltalálja a kaput, amikor nagy nehezen lövőhelyzetbe kerül.
Kicsit mintha javulgatna, Bolognában már nem volt tragikus, és Genovában is sokat volt játékban, de még mindig sehol nincs az őszi önmagához képest. Aztán van itt valami, amit már akkor leírtunk, amikor még nagyon futott a szekér: talán helyet kéne cserélnie Vidallal. A két játékos posztja között nincs nagy különbség, Pirlo két oldalán játszva hasonló a feladatuk, de ha felidézzük a 4-2-4-es időszakot, ott egyértelműen Vidal játszott közelebb a kapuhoz. Ennek az az oka, hogy sokkal gyorsabb, a labdavesztések után hatékonyabban tudja csírájában elfojtani az ellencsapásokat, hiszen jobban is szerel Marchisiónál. Viszont a kapu előtt kvázi használhatatlan, pedig amikor megérkezett, abban bíztunk, hogy egy all-round, doboztól-dobozig középpályást szereztünk. Ezt csak megerősítette az első fordulóban lőtt gólja – amit viszont nem követett másik, csak a szotyiárusokat és a parkolóőröket vette célbe a lövéseivel. 
Persze a mostani formájában mind Marchisiónak, mind Vidalnak tök mindegy, hova teszi őket az ember, de a megoldást folyamatosan keresni kell. Gyengébb csapatok ellen megoldás lehet Giaccherini, de ő azért nem olyan clutch-player, aki megfordítja egy csapat játékát. A középpálya gondjainak boncolgatásába bevonhatjuk már a csatárokat is, hiszen megoldást jelenthet az is, ha a három csatárból egy hátrébb, amolyan trequartista szerepben játszik. Ez lenne szívünk szerint Quagliarella, aki tavalyi formájában el is tudta volna játszani ezt a szerepet, de súlyos sérülése miatt rengeteget lassult, a robbanékonysága mellett távoli lövéseinek pontosságát is elveszítette – már ha egyáltalán próbálkozik ilyesmivel. Sajnos kérdéses, hogy lesz-e belőle még valaha legalább megközelítően olyan jó játékos, mint amilyen tavaly volt.
Működhetne ez a poszt Vucsiniccsel is, ha például mindig úgy játszana, mint Genovában (az első félidőben). A montenegróival az a baj, hogy 2-3 gyengébb meccsét 1-2 jobb követi, mire 5-6 meccsenként egyszer kijön belőle egy olyan teljesítmény, amilyet mindig várnánk tőle. Pedig Vucsinics lehetne megoldás, ő egyébként sem az a csatár, akitől gólkirályi címet vár az ember, viszont technikás, okosan passzol és ha épp olyanja van, azért 10-15 gólt bever egy szezonban. És akkor el is érkeztünk a center problémaköréhez, ahova nincs semmiféle okosságunk: kell egy olyan csatár, aki stabilan 20 gól körül tud egy szezonban, és kész. Matri nincs messze ettől, sok szempontból jó megoldás, de az egész csapatot nézve aggasztó, hogy rá hárul minden teher, mert a potenciális helyettesnek hozott Borriello botrányosan gyenge, Del Piero pedig keveset játszik, és amikor igen, akkor sem jól.
Nem beszéltünk még Pepéről, aki elé csúcsformában leborulunk, és hajlamosak vagyunk elfelejteni vele kapcsolatban, hogy igazából nem jó futballista. Harcos, rengeteget fut, ütközik, szerel, de az ő képességei alapján sokkal jobban örülnénk, ha egy masszív belső középpályást faragna belőle Conte ahelyett, hogy csatárként/szélsőként erőlteti. Hasznos, nagyon jó, hogy van, de azt várni tőle, hogy csellel tisztára játssza magát, vagy hogy lehoz egy szezont egyenletesen jó teljesítménnyel ezen a poszton, teljesen felesleges.
És ha már szóba került a csel. Bár a statisztikák azt mutatják, nem rossz a Juve mutatója, igazából alig emlékszünk olyan esetekre, amikor egy jó csel után alakult ki helyzet. Ez szerintünk nem más, mint Conte edzői filozófiájának tükröződése a csapat játékában. Neki nem kell senki, aki rátekeredik a labdára (ez magyarázat Elia jegelésére), az összjátékban, a passzokban hisz. Ezzel nincs mit kezdeni, ha megnézzük, kiket igazolt eddig, és kikre feni a fogát, nincs köztük egy sem, akinek az elsődleges skillje a labdafényezés lenne.
Ezt a bajnokságot már ezzel a kerettel kell lejátszanunk, így teljesen felesleges arról beszélni, milyen jól illene a csapatba Messi. Nem is lesz semmi baj, a csapat domináns játéka még a szarabb meccseken is masszív fölényt eredményez, ami azt mutatja, jó úton haladunk. A rengeteg döntetlen szinte kivétel nélkül elveszített két pont, nem megszerzett egy, és ha a Juventusnak olyan szerencséje lenne, mint ősszel volt, még most is vezetnénk a Milan előtt. Hangsúlyozzuk, egyelőre nem a hullarablók megelőzése a legfontosabb cél, hanem Conte alapjátékának elsajátítása, annak eredményes alkalmazása, és a keretben levő lyukak feltárása. Hogy aztán jövőre ezeket betömve, a játékot tovább csiszolva már valóban eséllyel induljunk egyrészt a bajnoki címre, másrészt a BL-negyeddöntőre.
