Sokan biztosan nem figyeltek eléggé, amikor néhány hete azt mondtuk, ez az év már akkor is siker, ha a Milan – a papírformának megfelelően – behúzza a bajnoki címet. Ne feledjük, búslakodásra továbbra is csak az őszi teljesítményhez hasonlítva van okunk, a tavalyihoz képest ez akkor is sokkal jobb, ha Bonucci nem sarabolja el Ramirezt, és a tésztaképű szélső beveri a Bologna győztes gólját.
Szó se róla, Tylinek igaza volt abban, amit írt, de ez még nem ok arra, hogy lógó orral mászkáljunk egész héten. Meg hát mit fogunk csinálni hétfőn, amikor már az első vereség keserű ízét is a szánkban érezzük majd? Hajtás után olyan pozitívak maradunk, amilyenek csak tudunk, és még statisztikákkal is alátámasztjuk, hogy idén újra jó a Juventusnak szurkolni.
Sokan biztosan nem figyeltek eléggé, amikor néhány hete azt mondtuk, ez az év már akkor is siker, ha a Milan – a papírformának megfelelően – behúzza a bajnoki címet. Ne feledjük, búslakodásra továbbra is csak az őszi teljesítményhez hasonlítva van okunk, a tavalyihoz képest ez akkor is sokkal jobb, ha Bonucci nem sarabolja el Ramirezt, és a tésztaképű szélső beveri a Bologna győztes gólját.
Szó se róla, Tylinek igaza volt abban, amit írt, de ez még nem ok arra, hogy lógó orral mászkáljunk egész héten. Meg hát mit fogunk csinálni hétfőn, amikor már az első vereség keserű ízét is a szánkban érezzük majd? Hajtás után olyan pozitívak maradunk, amilyenek csak tudunk, és még statisztikákkal is alátámasztjuk, hogy idén újra jó a Juventusnak szurkolni.
Essünk túl rajta: rengeteg gyenge formában játszó játékosunk van, aminek köszönhetően a csapatjáték elvesztette gördülékenységét. Izzadtságszagú, kínkeserves a Juve, hiányzik az az örömfocira hajazó, de tudatos, szervezett játék, ami miatt tízpercenként gatyát kellett cserélnünk az őszi meccseink nagy része alatt. Ehhez jön még Conte néhol furcsa meccselési, cserélési és személyekhez fűződő habitusa, ami számtalan érthetetlen helyzetet, és talán elveszített pontokat jelentett. Az egyébként is evidens problémák mellett a csapat néhány kulcsjátékosa botrányos formában van, a Chievo ellen elértük a mélypontot (ahonnan egyébként szerintem a Bologna ellen feltétlenül előrébb léptünk, de ez most nem számít), az utóbbi heteknek köszönhetően a Milan már pontelőnnyel vezet, és megint 300 fölött járt az euró. Jaj!
És akkor most kezdjünk el leszögezni tényeket. Kezdjük az evidenciákkal: a Juventus idén még nem veszített el mérkőzést, két ponttal a címvédő Milan mögött második abban a Serie A-ban, amiben a legutóbbi két szezont a 7. helyen zárta. A bajnokságban a legkevesebb gólt kapta, gólkülönbsége a második legjobb. Ezzel szemben tavaly úgy kapott 47 gólt, hogy a kieső Sampdoria csak kettővel zabált többet nála, a szezon kétharmadánál (ahol nagyjából most járunk) már 8 veresége és 10 döntetlenje volt, idegenben összesen négy meccset nyert, amit idén már most megdöntött.
Ha értitek, mire gondolok...
Pedig ez a keret nem sokkal erősebb papíron, mint a tavalyi. Sőt, igencsak hasonló hozzá, hogy ne mondjuk, a kulcsemberek Pirlo kivételével ugyanazok, mint tavaly, igazából csak a jobbhátvéd posztján történt komoly erősítés (most sokan hörögnek, de Felipe Melo tavaly nem volt rosszabb, mint Vidal az elmúlt 2-3 hónapban). Meg persze a padon, és ha most divat is szidni (néhol teljes joggal) Contét, azért azt látni kell, hogy ez a csapat az ő munkája. A tavalyihoz képest mérhetetlenül sokat fejlődött Juventust neki köszönhetjük.
De térjünk vissza a számokhoz. Mivel nemzetközi futballkörökben általános a vélekedés, hogy „ez Európában kevés lesz”, nézzük meg, hogy áll a csapatunk a nemzetközi összevetésben. Az öt topligát (La Liga, Premier League, Bundesliga, Ligue 1 és Serie A) tekintve a Juventusnál csak három csapat birtokolja többet a labdát átlagosan meccsenként (Real Madrid, Barcelona, Bayern München), igaz, például a Milan is alig van lemaradva a mi 60,5 %-os eredményünktől. Csak két csapat van, amely többször lő kapura a Juventusnál meccsenként: a Real tüzérei 19-szer, a ManCity zsoldosserege 18,8-szor próbálkozik, míg a Juve 18,2-szer. A sikeres passzokat tekintve is az élmezőnyben hasítunk 84,2 %-kal, nem sokkal vezet előttünk az abszolút első Barcelona (88,6%), és csak egy leheletnyivel jobb a Milan.
A védekezésünk, ahogy már fentebb is részleteztük, kifejezetten jó, hiszen ha a spanyol bohócliga két mamutját nem számítjuk (Real: 9,8, Barcelona: 7) csak a Bayern kapujára érkezik kevesebb lövés (8,3), mint a Juventuséra (10). Itt találjuk azt a kategóriát is, amiben Európában második a Juventus: meccsenként 23,6 szerelésünknél csak a Borussia tud többet felmutatni (27,7) az öt topligában.
Támadásban már vannak gondjaink, de itt is bőven az élmezőnyben szereplünk. Európa 10 legjobb csapatában vagyunk a kaput eltaláló lövések számában, és még a sikeres cselekben is, ami kifejezetten nagy meglepetés, tekintve, hogy egyetlen cselre sem emlékszünk, amit Juve-játékos mutatott be idén. A mieinket faultolják a Serie A-ban a legtöbbször, Európában is jól szereplünk a favágási listán. Ha egyéneket nézünk, a topligák ötödik legtöbb kulcspasszát Pirlo adja (2,9-et meccsenként), a negyedik legtöbbet passzolja (80,4), és a hatodik legtöbb hosszú passzt adja.
Ezek annak az atomszar Juventusnak az adatai, amit fröcsögve átkozunk, csak mert valóban messze került attól, amivel ősszel elkápráztatott minket. Ha az első harag elmúlik, ahogy nálunk is elmúlt, látni kell a fenti eredménysort, és máris teljesen más megvilágításba kerülnek a dolgok. Nézzük meg, honnan indultunk: egy önmaga paródiájának is gyenge, romokban heverő klubnál egy edzőként sehol nem bizonyított egykori játékos egy 31 éves, évek óta kiégettnek tűnő irányító köré csapatot épített cselezni képtelen, futni, ütközni és passzolni tudó játékosokból úgy, hogy az egyetlen klasszisa a kapuban áll.
Igen, ha a többiek nem botladoznának ennyit, a Juve valószínűleg a 3-4. helyekért küzdene. Igen, sokszor volt szerencséje a csapatnak, bár mostanában inkább balszerencsés. Igen, talán már nagyobb teher a veretlenség, mint amekkora egy vereség lenne. Igen, Conte tényleg fasz néha (Borriello egyszerűen megmagyarázhatatlan), és mostanában mintha kicsit elveszítette volna ő is a fonalat. Igen, siker lenne az ezüst ettől a csapattól.
Amit idén elvárhattunk a fentiek fényében a csapattól, azt már most teljesítette. Illetve teljesíti, ha mondjuk selejtező nélkül ott leszünk a BL-főtáblán. Aztán majd jövőre lehet számon kérni Contén az előrelépést, ha nem tudja beépíteni Buoyt, Pogbát, és a minden valószínűség szerint a – Sanyi távozása után – franchise player posztjára szánt Rossit. De ha jövő ilyenkor két pontra leszünk a Milantól a második helyen, már elégedettek leszünk. Akkor idén miért ne lennénk?
