Az 1978-79-es bajnokságban olyat látott Olaszország, amit se előtte, se azóta nem: a Perugia, bár veretlenül zárta a bajnokságot, mégis csak második lett a Milan mögött. Az umbriaiak 11 meccset nyertek, 19-et pedig döntetlenre adtak. Lehet, hogy ez a sors vár a Juventusra is? A felvetés persze egyszerre túl optimista és túl pesszimista. Mégis: a Parma elleni 0-0-lal a sokadik alkalommal hullajtunk el pontokat nem túl acélos csapatok ellen.
Az 1978-79-es bajnokságban olyat látott Olaszország, amit se előtte, se azóta nem: a Perugia, bár veretlenül zárta a bajnokságot, mégis csak második lett a Milan mögött. Az umbriaiak 11 meccset nyertek, 19-et pedig döntetlenre adtak. Lehet, hogy ez a sors vár a Juventusra is? A felvetés persze egyszerre túl optimista és túl pesszimista. Mégis: a Parma elleni 0-0-lal a sokadik alkalommal hullajtunk el pontokat nem túl acélos csapatok ellen.
Ráadásul többnyire nem arról van szó, hogy az ellenfél felszívja magát, és kiváló teljesítményt nyújtva megszorongatja a nagy Juvét. Tegnap Parmában ismét egy nyerhető, sőt a játék képe alapján egyértelműnek tűnő meccsen sikerült ikszelni - pedig egyes időszakokban a hazaiak legfeljebb távcsővel láthatták a Juventus térfelét. A tagnapi Parma szerintem semmivel nem volt jobb, mint amelyiket az ősszel láthattunk. Mi történt, hogy mégsem sikerült betalálni? Lehetne a játékvezetőre hivatkozni, hogy Giaccherini felborításánál nem fújt büntetőt, de akkor az is eszünkbe juthat, hogy ha Giovinco előbb elesik, amikor Barzagli kedvesen átkarolta, akkor oda is járt volna a tizenegyes. Nem is beszélve Vidal szabálytalanságát, amivel megidézte Felipe Melo szellemét - szerencsére csak sárgát kapott érte. Szóval lehet, hogy tévedett a játékvezető (ismét...), de nem miatta nem nyertünk.
Sokkal inkább problémás a kulcsjátékosok visszaesése: Marchiso meccsek óta árnyéka önmagának, Vidal pontos passzainak száma lassan eléri a negatív tartományokat, Matri veszélytelenebb, mint egy doromboló kiscica. Vucsinics pedig egymaga megnyerhette volna a meccset, de többnyire olyan megoldásokat sikerült összehoznia, hogy vélhetően egy rugósfoci kapus sem ijedt volna meg tőlük. És persze hiányzik az őszi Pepe is, akiről azért ne feledjük, hogy a sérülése előtt már nem nyújtott valami fényes teljesítményt. Furcsa, hogy egy döntetlen után ekézzük a fiúkat, de tényleg nem sok jó teljesítményt láthattunk. Barzaglit például Giovinco nem egyszer alaposan megforgatta, és Lichtsteiner sem tudott olyan hasznos lenni, mint általában. A legjobb szerintem Pirlo volt, aki egyedüliként ért valamit a középpályánkon, az első félidei szabadrúgás milliméterekkel kerülte el a kaput, és szenzációs gólpasszt adott Giaccherininek, aki a kapusba lőtte azt. Kár, hogy a végén mindenáron el akart esni, ahelyett, hogy megpróbált volna kapura lőni az ötösön belülről.
Ez beakadhatott volna...
Az egyéni teljesítmények mellett bizony a csapatjátékkal is adódnak problémák. A passzokra épülő játék rengetegszer működik, ugyanakkor a kisebb csapatok ellen általában unalmas és veszélytelen gyömöszölés lesz belőle. Ennek oka az, amit tegnap is többször láthattunk: hogy lassan, körülményesen építkezünk, a passzok nem pontosak, és csak elvétve próbálkoznak a mieink felpörgetni a játékot. Inkább lekezelik a labdát, szétnéznek, majd komótosan járatják a védelem előtt. Így még az is visszaér, aki nem is akart.
Gyenge játék, gyenge lövés
A széleken persze fel lehetne törni a védelmeket, de tegnap igazából haszontalannak bizonyultak a szélsők. Nem egyszer adódott lehetőség arra, hogy a védelem mögé betörve (netán a letámadással visszaszerzett labdából) helyzetet alakítsunk ki. Szinte soha nem sikerült megtalálni a saját csapattársakat...
Vagy ilyenkor jöhetne az, amiért Conte nem lelkesedik: a cselek. Ezekben ugyan benne van a labdavesztés esélye, de ha a betömörülő védők simán lekövetik a passzolgatást, akkor valahogy másképp kellene megbontani őket. De az edzőnk nem bízik Eliában, Del Pierot pedig a padon jegelte - pedig ők jelenthetnék a megoldást az ilyen jellegű meccseken. Bár mi mindent jobban tudunk mindenkinél, ezúttal kicsit visszafogottabban közelítem meg a kérdés: Conténak nyilván megvan az oka arra, hogy hogyan dönt az egyes helyzetekben. Ő látja a játékosait az edzéseken, és ő van a legjobban tisztában azzal, ki, mire képes.
Végezetül érdemes kiemelni, hogy a csapat így is messze a várakozások felett szerepel, és ha valakit elkap a búskomorság egy parmai iksz miatt, az gondoljon vissza az elmúlt két szezonra. Csak mennyivel szebb lenne, ha a tegnapihoz hasonló, a 90 perc nagy részében uralt meccseket is sikerülne hozni. Főleg, hogy a mindig nagyon bölcs Benitónak úgy tűnik, igaza lesz: az udinei sikerrel a Milan komoly önbizalomfröccsöt kapott, ráadásul visszatért az egyik legfontosabb emberük, Boateng.
