Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nemcsak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywoodi hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Íme, az elfeledettnek hitt exkluzív sorozatunk új része!

Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nemcsak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywoodi hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Íme, az elfeledettnek hitt exkluzív sorozatunk új része!

Gianluca Pessotto (született: 1970. augusztus 11., Latisana)

Mindenkinek vannak olyan kedvencei, akit mások talán észre sem vesznek a pályán. Lehet, hogy hipszterségből választjuk őket, vagy egyszerűen valamikor tettek/mondtak valamit, ami miatt felfigyelünk rájuk. Egy ilyen valakiről szól a régóta nem jelentkező 50 csillag sorozatunk következő része: be kell vallanom, nekem Gianluca Pessotto az egyik kedvenc Juve játékosom ever.

Pedig a klubjain végigtekintve akár még negatív példa is lehetne: a Milanban nevelkedett, majd a Torinoból került Lippi Juventusához. Mégis: Pesso a maga idejében az egyik legnépszerűbb játékosa volt a klubnak, nem csak a szurkolók, hanem a játékostársak között is.

Végigszaladva az életrajzi adatokon: 1970. augusztusában született Friuli tartományban. Fiatalon támadóként játszott, nem is rosszul. Amikor 14 évesen felfedezték a tehetségét, az Udinese és a Milan is szívesen szerződtette volna, és mivel a családja óriási Milan rajongó volt, az utóbbi klubot választotta. Ekkor már inkább középpályásként szerepelt. Bár ifiként a Milan játékosa volt, hivatalos mérkőzésen soha nem játszott a piros-feketék felnőtt csapatában: 19 évesen a negyedosztályba, a Varesehez került kölcsönbe (mindössze két felkészülési meccset játszott a Milan nagycsapatában). Itt ismerte meg feleségét, aki a mai napig a legfontosabb számára. Testvére, a négy évvel fiatalabb Vanni is futballista volt, bár ő közelébe sem jutott Gianluca sikereinek. 2008-ban vonult vissza, és tán kevesen tudják, de Vanni Pessotto is játszott a Juventusban: Capello edzősége alatt egy japán túrán vendégjátékosként szerepelt a csapatban.

De vissza a kezdetekhez: 14 évesen került Milánóba, és családcentrikus emberként nagyon nehezen viselte a távollétet az otthonától, a barátaitól. Mint később elmondta, ez az időszak rengeteget jelentett a pályafutásában: itt tanulta meg, hogy milyen keményen kell küzdenie a sikerekért. Lassan, de biztosan elkezdett egyre feljebb ívelni a karrierje: a Massese, a Bologna majd a Verona következett, végül 1994 szeptemberében a Torinoval a Serie A-ban is bemutatkozhatott. Az ellenfél az Inter volt, akik 2-0-ra legyőzték Pessottoékat, de Gianluca nem játszott rosszul, és a csapatban ragadva részese lehetett annak, hogy abban az idényben a kisebbik torinói csapat oda-vissza legyőzte a Juventust. Az idény végén Lippi hívására pedig klubot váltott - 1991 óta immár ötödik alkalommal, de pályafutása során utoljára.

Bár eredetileg jobblábas, többnyire balhátvédként szerepelt, köszönhetően annak, hogy teljesen kétlábas volt (na, és annak, hogy a Torinonál itt volt rá szükség az 1994-95-ös szezonban). 366 alkalommal játszott a Juvéban, 6 bajnoki címet, 1-1 BL-t, Interkontinentális Kupát és Európai Szuperkupát nyerve (és persze Intertotó és olasz Szuperkupát is). 1996 és 2002 között 22 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban. Ez a szám azért nem magasabb, mert 2002-ben, amikor betonbiztos kezdőnek számított a VB előtt, egy felkészülési meccsen (Uruguay ellen), súlyos sérülést szenvedett, és több hónapos kihagyásra kényszerült. (Ekkor vált balhátvéd az eredetileg jobb oldali középpályás Zambrottából.) Ezt követően már soha nem került vissza a válogatottba. Jellemző rá, hogy a legnehezebb pillanatokban is a rendkívül sportszerűen viselkedett és nyilatkozott. Amikor az újságírók azt feszegették, hogy a keménységükről híres uruk miatt marad le a VB-ről, csak annyit mondott, hogy a sérülés benne van a játékban, és senki nem felelős azért, aki történt. De jellemző az is, ami 2000-ben Perugiában történt: az ellenfél vezetésénél egy esetben a játékvezető tévesen a Juventusnak ítélt, de Pessotto visszaadta a labdát az ellenfélnek. Igen, lehet, hogy sokak számára ez rossz (buta, amatőr stb.) döntés volt abban a pillanatban, amikor a Juventus a scudettoért harcolt. Pesso számára viszont csak ez lehetett a jó döntés, függetlenül a körülményektől.

Többnyire jobb- vagy balhátvédként szerepelt, de néha a középpályán kapott szerepet: így például 1998-ban a VB-n a franciák ellen. Ugyanis mivel a Juventus edzésein mindig ő fogta Zidane-t, ezúttal is rábízták az ellenfél legjobbját. Pessotto pedig tökéletesen megoldotta a feladatot, de az olasz Di Biago és Albertini hibája miatt végül elbuktak a tizenegyespárbajban. Ha már tizenegyesek: Pessotto másodikként került sorra 1996-ban, Rómában az Ajax elleni döntőn, és nem is hibázott. (Ugyancsak a második rúgó volt a 2000-es EB-n a hollandok ellen, ott is betalált.)

A büntetőpárbajokon kívül - csatármúltja ellenére - nem számított gólerős játékosnak, a Juventusban tétmeccsen mindössze három gólt lőtt, mindannyiszor távoli lövéssel talált be.

Pessotto gólja a Fiorentina elleni 2-2-es olasz kupameccsen

Műveltsége, higgadtsága és intelligens stílusa miatt Professzornak becézték. Már játékosként elvégezte a jogi egyetemet, bár fiatalon még a pszichológiával kacérkodott: ám éppen a felvételi előtt született meg első gyermeke, és úgy látta, hogy a család és a futball mellett nem jut elég energiája a tanulásra. Mindenesetre míg a futballisták többségéről még azt is nehéz elképzelni, hogy tud olvasni, Pessotto kedvenc írói Schopenhauer és Dosztojevszkij.

2006-ban fejezte be aktív pályafutását, és azonnal állást kapott a klubnál. A calciopoli és a számára teljesen ismeretlen "civil" élet mély depresszióba taszította, és június 27-én öngyilkosságot kísérelt meg: leugrott a klub székházának tetejéről. Az életét az mentette meg, hogy Roberto Bettega ott parkoló Alfa Romeojára zuhant. A válogatott ekkor éppen a németországi VB-n küzdött, és a játékosok az Ukrajna elleni győzelem után "Pessottino, veled vagyunk" feliratú transzparenst feszítettek ki. Többen (például Del Piero és Cannavaro) a világbajnoki cím utáni ünneplésben sem feledkeztek el róla. A 2006-07-es szezonban a Juventusban senki sem viselte Pessotto mezszámát, a hetest. Hetekig élet és halál között lebegett, majd hónapokig tartó lábadozás következett. Felépülvén a Juventus csapatmenedzsereként kezdett dolgozni, jelenleg az utánpótláscsapatokért felelős - egykori játékostársát, Ciro Ferrarát váltotta e pozícióban.

2008-ban megjelent könyvében (A legfontosabb mérkőzés) őszintén beszél az életéről, öngyilkossági kísérletéről és persze a Juventusról. Magyarul sajnos nem jelent meg, de Dino korábbi blogján olvashattok részleteket belőle: első fejezet, második fejezet.