Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.
Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.
Antonio Cabrini (1957. október 8., Cremona).
Családja már születését megelőzően 200 évvel is Cremona vidékén élt. Cabrini felmenői a város melletti, Mancapane nevű majorságban dolgoztak. Rövid olasz nyelv- és történelemóra: a "Mancapane" magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "Kenyérhiány" - az elbeszélések szerint havonta megjelent itt a helyi adóhatóság embere, hogy beszedje a közterheket, az itt lakók erre panaszáradatba kezdtek, hogy "nincs semmijük, még kenyerük sem."
Cabrini 13 évesen került be a városba, Cremonába, amikor is a nagyanyjához költözött. Falta a könyveket, és már ekkor is imádta a focit. Agrármérnöknek készült, de aztán a sport iránti vágy legyőzte ezt a törekvését: maradt a labdarúgás. Kezdetben a casalbuttanói San Giorgio nevű csapatban, később a Cremona utánpótlásbázisán játszott: "Nagyjából 50 jelentkezőből választottak ki engem. Több edzőm volt ekkoriban, a legnagyobb hatást rám Nolli, az egykori Sampdoria-játékos tette. Tulajdonképpen ő fedezett fel engem. Eleinte balszélső voltam, aztán hátrébb kerültem, így nyertem el a végső posztomat." A futballt egészen addig csak játéknak gondolta, amíg be nem mutatkozott a Serie C-ben: "Akkor értettem meg, hogy a sport a küzdelemről szól, és arra is rájöttem, hogy én tudok küzdeni."
Három évig focizott a cremonai felnőttcsapatban Titta Rota irányításával, majd 1975-ben Bergamóba, a Serie B-be igazolt, úgy, hogy az Atalanta és a Juventus közös tulajdonába került. 1976 nyarán a Juve 700 millió líráért megvette a játékjog másik felét is, így Cabrini Torinóba ment. A debütálására 1977. február 13-án került sor a Juventus-Lazio mérkőzésen. A klub történelmében alig akadt olyan újonc, aki elsőre ekkora benyomást tett volna a szurkolókra és az újságírókra: a Juve 2-0-ra nyert, Cabrini parádésan játszott. 1-0-ás állásnál Cabrini volt az, akit a laziós Pighin buktatott a 16-oson belül, a megítélt 11-est Tardelli belőtte, biztossá téve ezzel a győzelmet. A másnapi lapok ódákat zengtek a fiatal játékosról: "A meccs eleje nehéz volt a számomra, mert nagyon izgultam. Az első fél óra után nyugodtam meg, onnantól kezdve minden könnyen ment, megmutathattam a valós tudásomat. A lefújás után a csapattársaim gratuláltak, ami remek érzés, hiszen jelzi, hogy nem voltam olyan rossz. A tizenegyes jogos volt, akasztottak, és ahogy elestem már tudtam, hogy a játékvezető befújja a büntetőt" - nyilatkozta Cabrini.
Pighin kulcsmozzanata: felrúgja Cabrinit, a tizenegyest Tardelli értékesíti
Tizenkilenc éves volt, amikor bedobták a mélyvízbe. Nem okozott neki gondot az új élet, illetve a szokatlan elvárás: "Elég közvetlen és nyitott ember vagyok, így nem volt problémám a beilleszkedéssel. Hamar megszoktam Torinót. A magány sem kínzott, ez pedig Tardellinek és Scireának köszönhető. Különleges emberek, akikhez az első, torinói napomtól kezdve szorosan kötődtem. A válogatott pedig olyan volt, mintha a Juventusban játszottam volna, hiszen a bemutatkozásom során a kezdőcsapatban 9 juvés lépett pályára." Bearzot kapitány egyébként úgy válogatta be az Argentínában rendezendő 1978-as vb-re, hogy előtte még sosem játszott a nemzeti csapatban...
Cabrini igazi tinibálvány volt, feltűnően elegánsan öltözködött. Előfordult, hogy a stadionokban "Vogue-fiúként" emlegették, nyilván nem dícséretnek szánva. Nem dohányzott, nem ivott, imádott olvasni (különösen Hemingwayt), rajongott a moziért, legfőképpen Robert De Niróért. Voltak, akik javasolták neki, hogy fogjon bele a színészetbe. Egyszer ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy egy Ingmar Bergman rendezte filmben szívesen vállalna szerepet.
Ha lendületben volt, alig lehetett megállítani. Az ellenfél legrosszabb pillanatai általában akkor jöttek, amikor Cabrini megjelent a 16-osuk környékén. Kegyetlenül őszintén focizott, a többi olasz játékostól eltérően nem nagyon szerette a túltaktikázott játékot.
Példás életében csak az argentínai focivébé után állt be egy kis törés: a hirtelen jött hírnévvel eleinte nem tudott mit kezdeni. Pontosabban: azzal volt gondja, hogy a nők rátelepedtek, egyszerűen szétszedték. Trapattoni - látva a problémát - a kispadra ültette, és komoly veszélybe került a válogatottbeli helye is. Aztán Cabrini hamar túltette magát ezen a közérdeklődést kiváltó válsághelyzeten, és már csak a játékra koncentrált.
Az utolsó mérkőzésen kapura fejel, aztán a végén elbúcsúzik: a valaha volt egyik legjobb "terzino", aki megfordult a futballpályákon
440 mérkőzésen játszott a Juventusban, ezeken 52 (!) gólt lőtt. Ezután még jött két idény Bolognában. Utolsó találkozója a Juve mezében a Verona elleni volt, 1989. június 25-én: a csapat 3-0-ra győzött, Cabrini pedig végigjátszotta a 90. percet. Természetesen óriási ünneplésben részesült, a La Stampától 9-es osztályzatot kapott. Ezekkel a szavakkal köszönt el a klubtól: "Szerencsés fickó vagyok, hogy ilyen pályát futhattam be a Juvénál. Nem búcsúzom véglegesen, hiszen biztosan találkozni fogok még a srácokkal. Gianni Agnelli felhívott a héten, nem mondott semmi különlegeset, csak sok szerencsét kívánt a további pályafutásomhoz. Nehéz szavakkal leírni, hogy mit érzek most, a búcsú pillanataiban. Ez a klub számomra mindig az örök szerelem marad"
