Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.

Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.

Sergio Brio (1956. augusztus 19., Lecce)

Amikor Sergio Brióról beszélünk, akkor először is rácsodálkozunk arra a furcsa tényre, hogy bizony ő sosem volt olasz nagyválogatott.

Leccei születésű, harmadosztályú volt a csapata, amikor 1974-ben felfigyelt rá a Juventus. Robosztus alkatával kitűnt a többiek közül. 1974. október 30-án jelentették be, hogy orvosi vizsgálatra érkezik Torinóba, és ha ezen megfelel, akkor a Juventus játékosa lesz. A dolgok rendben mentek, de Brio 1975 nyaráig nem játszott egy percet sem a Juvéban, és erre egyelőre esélye sem volt, így elfogadta, hogy Pistoiesébe, a Serie C-be kell mennie kölcsönjátékosként. Három év elteltével visszatért Torinóba, ahol igazából kezdetét vette a nagy kaland: Brio 12 éven keresztül volt a Juventus egyik legmeghatározóbb játékosa, a védelem egyik oszlopa. Egy hatalmas, nagyra nőtt oszlop, 1 méter 92 centis. "Már 14 évesen nagyon magas voltam, a családom aggódott értem, ugyanis azt hitték, hogy valami betegség állhat a háttérben. Az orvosok azonban megnyugtatták őket, engem pedig arra bíztattak, hogy ezzel a felépítéssel kezdjek el sportolni. Mindegy, hogy mit, csak sportoljak. Kiskorom óta szerelmes voltam a labdarúgásban, a szüleim tudnák csak megmondani, hogy mennyi ablak bánta az én szenvedélyemet."

Brio nem hátvédként kezdte a pályáját, hanem támadóként: a Lecce ificsapatában még középcsatár volt, majd Adamo, pályafutásának első fontos edzője hátravezényelte. Brio 1979. március 18-án mutatkozott be a Juventusban és ezzel a Serie A-ban - remekül. Az újságok nem győzték dícsérni. A lefújás után Brio így nyilatkozott: "Nagyon boldog vagyok, ma minden jól alakult. Eddig akár a C, akár a B ligában mutatkoztam be, mindig kikaptam a csapatommal. Most nem, ezért duplán örülök." Trapattoni azt mondta róla a meccs után, hogy "Brio lesz még ennél jobb is".

Az első bajnoki a Napoli ellen...

A Trap-féle Juventus összes sikerében nagy szerepe volt. A győzelmek mellett egyúttal rendkívül peches játékosnak számított: többször sérült meg, mint egy frontokat végigharcoló katona. A balszerencse-sorozat 1980. április 16-án kezdődött, amikor Vado Liguréban, egy barátságos meccsen súlyos térdsérülést szenvedett - egy évet kellett kihagynia. 1983. november 11-én (szintén barátságos meccsen) a combja sérült meg. 1984. augusztus 19-én Parmában (meglepő információ: barátságos mérkőzés volt ez is) a jobb térde újra súlyosan megsérült. Ezúttal két hónapra rá már visszatért, de csak két meccs erejéig, mert a rogyadozó térdet meg kellett műteni. A beavatkozás jól sikerült, de aztán a sors újra közbeszólt: a Sparta Praha elleni BEK-meccsen Brio összefejelt csapattársával, Gaetano Scireával: eltört az orra, három hetet ki kellett hagynia.

Amikor pedig 1983. március 6-án a Juve a szuperrangadón Brio góljával legyőzte idegenben az As Romát, a győztes találatot szerző védőt a meccs után megharapta egy rendőrkutya. Ez már mindennek a teteje.

Trapattoni sikercsapatának utolsó képviselőjeként vonult vissza 1990-ben, ekkor még  megnyerte a Juvéval az UEFA-kupát. Bajnoki búcsúmérkőzésének helyszíne sorsszerűen Lecce volt, ahol a Juventus 3-2-re győzött.

...és az utolsó a Lecce ellen.