Akad, aki komolyan vette a blogunk indulásakor megpendített lehetőséget, miszerint tered adunk vendégposztoknak. Ezúttal Mr. Scott Pilgrim (ez csak a nickneve, van neki rendes is: akinek nem tetszik a poszt, az írjon nekem privát üzenetet, amelyben szívesen kiteregetem a szerző magánéleti szennyeseit, illetve megadom a személyes elérhetőségét, hogy életveszélyesen meg tudjátok őt fenyegetni) döntött úgy, hogy a Juventus állandóan napirenden lévő egyik problémájáról, a csatárkérdésről ír egy cikket. Hajtás után ezt olvashatjátok, és a benne lévő dolgokat megvitathatjátok egy jóízű vacsora közben az asztalnál, vagy itt, a kommentek között.
Akad, aki komolyan vette a blogunk indulásakor megpendített lehetőséget, miszerint tered adunk vendégposztoknak. Ezúttal Mr. Scott Pilgrim (ez csak a nickneve, van neki rendes is: akinek nem tetszik a poszt, az írjon nekem privát üzenetet, amelyben szívesen kiteregetem a szerző magánéleti szennyeseit, illetve megadom a személyes elérhetőségét, hogy életveszélyesen meg tudjátok őt fenyegetni) döntött úgy, hogy a Juventus állandóan napirenden lévő egyik problémájáról, a csatárkérdésről ír egy cikket. Hajtás után ezt olvashatjátok, és a benne lévő dolgokat megvitathatjátok egy jóízű vacsora közben az asztalnál, vagy itt, a kommentek között.
Most már szinte biztosra vehető, hogy a Juventus ezen a nyáron leigazolja Giuseppe Rossit vagy Sergio 'Kun' Agüerot, a kérdés mindössze annyi maradt, kire esik végül a vezetőség döntése, vagy egyáltalán a két játékos közül ki lesz a torinóiak számára is megszerezhető. A Juve fórumokon a többség Agüerot látná szívesebben, és igen sokan csalódnának, ha végül a reálisabb forgatókönyv valósulna meg, azaz a papírformának megfelelően (azért ez sem lesz egy könnyű menet) végül Rossi húzhatna zebramezt.
Elõször is kezdjük a száraz statisztikákkal! Agüero a 2010/11-es szezonban klubjában 40 meccsen lépett pályára, ezalatt 27 gólt szerzett. Ebbõl 3-at az Európa Ligában. Rossi a Villarrealban az elmúlt szezonban 53 meccsen 32-szer volt eredményes, ebbõl 11 gólt az Európa ligában elérve. Tehát meccsenkénti átlagot tekintve Rossinál 0,60-at, Agüeronál 0,67-et mutat a szám. Ez mondhatni elhanyagolható különbség, de tekintsük csak meg a gólpasszok számát. Az argentin neve mellett 4 szerepel összesen, ebbõl 2 az EL-ben, míg az olasznál 9, amibõl 4 a nemzetközi kupában. Ez az adat igen beszédes, ugyanis mindkét játékos szerepköre az olasz rendszerre átültetve seconda punta, vagyis kiveszik a szerepüket a támadások építésében is, nem csak a befejezés a szerepük. Tehát itt egy hajszállal Pepito felé billen a mérleg nyelve.
Persze nem elhanyagolható tény az sem, hogy az olasz a góljainak egy igen nagy hányadát az Európa Liga küzdelmeiben szerezte, és itt messze az argentin felé emelkedik, sõt a sorozat második legeredményesebb játékosa, a gyõztes Porto gólvágója, Falcao elõzte csak be 17 találattal. Hogy miért volt eredményesebb Pepito, mint a Kun, az nagyon egyszerü: mert a Villarreal tovább menetelt a kupasorozatban, egészen az elõdöntõig, míg az Atletico Madrid már a csoportküzdelmek után búcsúzott. Persze ebbõl én levonnám a következtetést is. Mindkét játékos klubjának legjobbja, mondhatni vezére, így csapatuk sikereiben is igen nagy szerepük van. Szóval ha a száraz tényeket nézzük, arra jutunk, hogy a Rossi által vezetett Villarreal sokkal tovább menetelt, mint az Agüero által vezetett Atletico.
Azt én is elismerem, hogy képességeit tekintve Sergio Giuseppe felé emelkedik, elõbbi már klasszis, utóbbi pedig csak az lesz rövid idõn belül. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet, hogy a képesség nem minden, az eredményesség az igazi értékmérõ. Vegyük csak az olasz labdarugás egyik legeredményesebb játékosát, Filippo Inzaghit. Egyéni képességeit tekintve sosem volt egy kimondott klasszis. Lassú volt, egy sikeres cselt nem mondhatott magáénak talán pályafutása során, 10 méternél messzebbrõl pedig csak elvétve találta el a kaput. Ennek ellenére a máig a futballtörténelem legsikeresebb klubjának mondható AC Milan történelmének egyik legeredményesebb játékosa, az utóbbi 10 év egyik legjobb csapatának pedig fontos láncszeme volt. Ez pedig igazolja azt a közhelyet, miszerint a csatárnál a rúgott góljainak a száma, ami számít. Ezek alapján hiába jobb képességü játékos Agüero, eredményesség terén Rossi semmivel nem marad el tõle, hasznosságát tekintve pedig felé is kerekedik.
Hiába sztár valaki, fontos kérdés, mennyire tud beleszokni az új közegbe, hisz komoly felfogásbeli ellentétek állnak fenn a spanyol és az olasz pontvadászat közt. Az olasz labdarúgásban ugyanis sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre, mint a spanyolban, a kiscsapatok végigbekkelik a meccseket a nagyok ellen. Rengeteg fényesen ívelõ csillag karrierje bukott bele a Serie A-ba való igazolásba. Ebbõl a szempontból is sokkal rizikósabb Agüero, hisz nincs semmilyen Serie A tapasztalata... ellentétben Rossival. Rossi ugyanis kb. 20 évesen már játszott az olasz elsõ osztályban a Parma színeiben. 19 mérkõzésen lépett pályára, ezalatt 9 gólt szerzett, és 4 gólpasszt osztott ki, ami szintén beszédes adat. Maradona vejének ára 45 millió, Rossi ára 30 millió körül mozog, ez sem elhanyagolható tény. Persze mindenki döntse el maga, szavazásra is bocsájtom, én a voksomat mindenesetre Pepito mellett teszem le.
