bntemp

bntemp

Ebből vajon mi sül ki?

2011. május 06. - s4tch

1986: a Juventus ekkor nyert utoljára bajnoki címet. Nem ma volt, hanem egészen pontosan 7 éve. Eközben a Milan szárnyal, az Inter szintén összegyűjtött egy scudettót, a Napoli egyenesen kettőt - és még a Sampdoriának is sikerült. A Dortmund elleni idei UEFA Kupa-siker sok embert megnyugtatott, hogy a dolgok jó irányba mennek, hogy elég egy kicsit erősebb mercato, és a Milan befogható.

1986: a Juventus ekkor nyert utoljára bajnoki címet. Nem ma volt, hanem egészen pontosan 7 éve. Eközben a Milan szárnyal, az Inter szintén összegyűjtött egy scudettót, a Napoli egyenesen kettőt - és még a Sampdoriának is sikerült. A Dortmund elleni idei UEFA Kupa-siker sok embert megnyugtatott, hogy a dolgok jó irányba mennek, hogy elég egy kicsit erősebb mercato, és a Milan befogható.

A mai posztunkat az a tény szülte, hogy tegnap bemutatták Torinóban a Juve egyik új szerzeményét, Alessandro Del Pierót. Nehezen tudjuk hova tenni ezt a hírt: már 1991-ben is felmerült a neve (pont azokban a napokban, amikor Détári együtt túrázott a csapattal az USA-ban), tavaly ugye a Milan is akarta, idén viszont a Juventushoz írt alá. Hogy nem csak mi, itt a blogon vagyunk szőrszálhasogatók, arra Fabio Vergano cikke is bizonyíték, amely írás a tegnapi La Stampában jelent meg (elfaxolták nekünk olaszországi ismerőseink az írást, hiszen a weblapokat még nem találták fel, csak a blogokat). Ebből a cikkből jöjjön egy kis részlet: "Del Piero tavaly csak szenvedett a Padovában. 10 meccsen játszott, és mindössze egy gólt lőtt. Az igaz, hogy az U18-as válogatottban 10 gólig jutott, és bemutatkozhatott az U21-esek között is. "Nagy felelősség, komoly dolog és óriási öröm, hogy Baggióval játszhatok majd együtt. Majd kiderül, hogy a napi munkák során mennyit tanulok tőle." Az újság egyébként a 2000-es évek Paolo Rossijának nevezi Del Pierót, technikai képességeit tekintve pedig Causióhoz hasonlítják. Mi sajnos még nem láttuk, hogy mit tud, de ha majd egyszer feltalálják a videómegosztókat, akkor talán kapunk némi képet a padovai időszakáról is.

Aki még nem ismerné: az olasz foci nagy reménysége, Alessandro Del Piero

Az azért elgondolkodtató, hogy a vezetőség két embert is leigazolt a Serie B 5. (!!!) helyén végzett Padovából, hiszen Di Livio is onnan érkezett. Jött még Fortunato, akiről legalább biztosan tudjuk, hogy nem rossz, de a bergamói Porrini megvásárlása talány: a válogatottban már bemutatkozott ugyan, és a Milan is kereste, de a 11 milliárd lírás vételár erős túlzásnak tűnik. Miközben - többek között - távozott Casiraghi, Platt és Di Canio is.

Blogunk szerkesztői körbeülték a témát, és mindegyikük elmondta a véleményét a mercato idei alakulásáról, kiemelten kezelve Alessandro Del Pierót:

_benito: Hát, én nem tudom, megbolondultak ezek ott Vinovóban. Hét éve nem nyertünk egy zászlócskát sem, erre a B-ből igazolunk csatárt, meg szélsőt. Egyébként is marhaság csatárt venni, amikor Baggio, Vialli és Ravanelli mellett még Ban is a keretben van, inkább a potyakirály Peruzzi helyére hozhattunk volna egy tisztességes kapust (Rampulla is szar szerintem). Elképzelhetőnek tartom, hogy mondjuk a negyedik fordulóban megszerzi az első gólját egy Reggina ellen, de szerintem túlzás, amit sokan ebbe a bamba szemű kiscsávóba belelátnak.

Egy szó, mint száz: szerintem vettünk egy flopot, én nem látom benne, hogy meghatározó játékos lesz, azt meg már mondanom sem kell, hogy a klubikont sem. Én jobban örültem volna, ha elhozzuk Silenzit a Toróból.

Tyler: Én általában örülök, ha fiatal tehetségeket igazolunk, de attól félek, ez a Del Piero nem kap majd sok lehetőséget, és hamar kölcsönadjuk valahova. Az már jó lenne, ha lőne mondjuk 5 gólt az idényben. Mondjuk az is elgondolkodtató, hogy bajnoki címet akarunk, és a Serie B-ből erősítünk... Casiraghi eladása meg óriási marhaság volt, szerintem a sérüléseiből felépülve marha jó lenne. Meg mondjuk érdemes lett volna valakit igazolni a védelembe is, szerintem Ferrara pont jó lenne - Porriniben ugyanis nem nagyon bízom.

DartagnanX: Mondjuk én úgy tudom a Nemzeti Sport Mandalámból, hogy 11 meccsen játszott, de halálmindegy. Ahelyett, hogy saját nevelésű játékosokat építenénk be, inkább a Serie B-ből igazolunk hulladékokat. Mások Laudrupot meg Bergkampot vesznek, esetleg Zolával erősítenek. Csupa már bizonyított sztár. Semmi gond, jövőre is jó lesz az UEFA. Trapattoni is elhúzhatna már a rákba.

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr868239440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

134425 2011.05.06. 21:36:17

Zidane-t el is küldték Marseilleből...

simoon 2011.05.06. 22:36:03

fenomenális

130885 2011.05.06. 22:44:42

Azt hiszem, hogy a Juventus után mi is megnyertük azt, ami már régóta megilletett volna minket, vagyis a BEK-et! Bár már BL-nek hívják, de nagy a lendület, még akármi is lehet a jövőben, bár a címvédés álom maradt! Torinóban más a helyzet, érzésem szerint ott elindult valami, de nem úgy, ahogy Mészöly szerint szokott félévente a magyar fociban! De figyeljétek meg, ebből a gyerekből lesz valami, én simán el tudok neki képzelni több bajnoki címet, BL-győzelmet, vagy legalábbis döntőt! Válogatott szinten meg besöpörheti a világbajnoki címet is! Ez egy kincs, vigyázzatok rá! Én nem szoktam tévedni! ;)

laleey 2011.05.06. 22:44:45

Ez kurva nagy.:D Lehet Amauri is hasonló tehetség, csak későn érő típus. XD Nagyon későn....

tibi 2011.05.06. 23:25:05

DEL PIERO-tol nem volt,es nem is lesz jobb jatekos soha! Es az osszes milanoi hulladek be kaphatja azt a nagyon vereres faszomat. Forza Alex,Forza JUVENTUS!!!

337356 2011.05.06. 23:27:07

Hajrá alex!Nagy király volt végignézni csodálatos pályafutását!és ilyen veterán korában is mekkora gólokra képes!ha nem sérül annak idején le, biztosan aranylabda,de legalább világbajnok lett!

230438 2011.05.06. 23:59:47

zseniális írás!!!!!!!!!!! Köszi!

314004 2011.05.07. 00:05:59

tibi! Gondolom, nem véletlen, hogy kis betűvel írod a neved... Milánó mindkét futballcsapata nevében mondanám, hogy nem fogadjuk el a felajánlkozásodat. Egyébként jó a cikk, kicsit olyannak éreztem magam, mint Marty McFly... :) Del Piero minden idők 10 legjobb olasz játékosa között van. Inkább nem kezdenék felsorolásba, de az biztos, hogy az utóbbi 15 év legelegánsabb játékosainak egyike. Balhéja nem volt, klubhűsége vitathatatlan. Talán jó, hogy nem jött a Milanba. Lehet, hogy nálunk akkor elkallódott volna, és az olasz foci szegényebb lenne. A németeknek lőtt gólja 2006-ban pedig szerintem élete legszebb gólja. A legfontosabb viszont az a 11-es, amit pár nappal később lőtt Bartheznek... Hatalmas játékos.

269350 2011.05.07. 01:07:00

Del Piero olyan nagyság, mint Raúl. Még hosszú éveket neki az Öreg Hölgy lovagjaként!

zsolesz81 2011.05.07. 06:39:24

Del Piero az egyik legjobb olasz játékos akit valaha láttam, sőt... tibinek üzenem, ez biztos, hogy a neki való fórum. Üdv. Forza Roma

barasand68 2011.05.07. 07:11:30

A Manchesteri Vidic volt próbajátékon a Fradiban. Nem kellett. Lehet, jobb így neki?!!!!!

338783 2011.05.07. 08:57:10

[barasand68](#382149): :D

335302 2011.05.07. 14:50:30

[deep purple](#382052): "De figyeljétek meg, ebből a gyerekből lesz valami, én simán el tudok neki képzelni több bajnoki címet, BL-győzelmet, vagy legalábbis döntőt!" Kabbe!

adams 2011.05.07. 16:58:52

100misi ! ez akkor csak igazolásokra mehet ,a legújabb hírek szerint! ebből azért lehetne alkotni! kvájá meg matri 30ból meg van ! marad 70millió ! akvillani ugye nem kell , őt nem kell megvenni ! bastos 15ért ha ellehetne hozni az jó volna , becket 8-10ért és akkor jöhetne egy nagy név ! Pastore , Agüero! bár Agüero megint lenyilatkozta h. nem megy sehova... mindenesetre ez biztató h.nem a tartozásokra akarunk költeni hanem igazolásokra!

339991 2011.05.07. 18:29:23

[barasand68](#382149): Ez csak városi legenda, csakúgy, mint Sevcsenko, vagy Kaká hazai próbálkozása. Vidic egyébként maga cáfolta.

334724 2011.05.09. 10:38:18

látom ti mazók vagytok de viccesen toljátok :o)
süti beállítások módosítása