Egy igen gyenge színvonalú meccs után egy ponttal és egy újabb sérülttel gazdagodott a Juve Genovában - bár a végén akár még győzelem is lehetett volna a vége. Nem lett, hanem maradt a két csapat teljesítményét hűen tükröző 0-0.

Egy igen gyenge színvonalú meccs után egy ponttal és egy újabb sérülttel gazdagodott a Juve Genovában - bár a végén akár még győzelem is lehetett volna a vége. Nem lett, hanem maradt a két csapat teljesítményét hűen tükröző 0-0.

A sérülések, betegség és eltiltás miatt nem sok választási lehetősége volt Delnerinek, így - némiképp kényszerből - Pepe ezúttal csatárt játszott, Melot pedig Sossoko helyettesítette - egyaránt megmutatva azt, hogy miért szeretjük, és azt is, miért haragszunk rá olyan sokszor. Sokszor szerzett labdát, majd a legtöbbször az következett, hogy valami teljesen vak passzt mutatott be. A várakozásoknak megfelelően az ellenfél védelmében ismét helyet kapott Amauri, aki ezúttal a tapasztalatlan Volta mellett a rutint jelentette, és mint azt a mérkőzés is igazolta, jól megoldotta védőfeladatait.

Olyan első félidőt sikerült a Juventusnak és a Sampdoriának produkálnia, amelyet ha megmutatnánk az olasz futball utálóinak, széles mosollyal nyugtáznák, hogy "igen, ez a calcio". Persze tévednének, de tényleg a legrosszabb sztereotípiákat idézte az első 45 perc: rengeteg rugdosódás, színészkedés, kevés (semmi) foci. Ráadásul rekordgyanús, hogy Traorének mintegy 60 másodperc kellett a sérüléshez - ezt ráadásul egy elkövetett szabálytalanság közben szenvedte el. Az unalmas meccsbe csak Martinez beállása csempészett valami életet, aki háromszor is helyzetbe hozta csapattársait, de mindegyik lehetőség kimaradt. Mindenesetre az uruguayi játéka felvillantott némi reményt: az elszürkülő Kraszics helyén (vagy mellette) sokat lendíthet a csapatjátékon.

A mai szenvedésről többet nem is érdemes elmondani, legfeljebb sajnálhatjuk, hogy hiába nem érdemeltünk volna győzelmet, azért Alex bevághatta volna a végén a ziccerét.