Mit tegyünk, ha egy legyőzhetetlen csapat nyomában loholunk? Hát, megpróbálunk minél tovább loholni a nyomában. A végén úgyis elbukunk. A Juventus is megpróbálta, neki sem sikerült: Milan-üldözés 1992-ből, ezúttal a Parma testén keresztül.
Mit tegyünk, ha egy legyőzhetetlen csapat nyomában loholunk? Hát, megpróbálunk minél tovább loholni a nyomában. A végén úgyis elbukunk. A Juventus is megpróbálta, neki sem sikerült: Milan-üldözés 1992-ből, ezúttal a Parma testén keresztül.
Fütyüli Baggiót a gonosz közönség
A Parma 1991-ben már a második idényét kezdte a Serie A-ban, Nevio Scala ezekben az időkben tette le a későbbi sikercsapat alapjait. 1992 januárjában a 7. helyen álltak, a Juventus a 2. volt, az első helyezett Milan csak 2 ponttal szerzett többet nála. Ráadásul január 5-én a 3. Napoli látogatott a San Siróba, elvileg nem teljesen esélytelenül, de gyakorlatilag mégis. Mindenki tudta.
Roberto Baggio is, hiába nyilatkozott mást a forduló előtt: „Egyrészt: a Milan sorsolása nehezebb, mint a miénk. Másrészt: ha a Napoli versenyben akar maradni, akkor győznie kell. Biztos, hogy győzni is akar. Szerintem képesek megverni a Milant, akár idegenben is.” Baggióra egyébként rossz idők jártak 1991 végén, 1992 elején: az olasz válogatott nem jutott ki a svédországi EB-re, Baggio pedig közel sem lőtt annyi gólt, mint az első juvés évében. Ez a közönségnek sem tetszett. Többször ki is fütyülték. Az utolsó dupláját például 1991 januárjában szerezte, pont a Parma ellen (Juventus-Parma 5-0). Skandalum. „Egy év telt el azóta, ennek mondjuk nem örülök, mert imádok gólt lőni. De egyszerűen kevesebb helyzetem van mostanában, pedig csak annyi kellene, hogy egyszer összejöjjön egy gól, aztán onnan jönne magától a többi. Tavaly lemostuk a Parmát, de akkor Julio Cesar már a legelején sokkolta őket, onnantól kezdve meg nem volt nehéz dolgunk. Most viszont az lesz, mert nagyon összerakta ezt a csapatot Scala.”
Afrikai vendégek
Találós kérdés: kicsoda az a Fani Madida és Howard Freese? És mi közük a Juventushoz? Az első kérdésre még találunk is választ a neten, Madidáról például szócikk is van a Wikipédián, Freese nevét viszont éppen csak megemlítik, de ebből is következtethetünk. Mindkettőjükről kiderül hamar, hogy dél-afrikai focisták, Madida Törökországban is játszott. Most akkor keressük meg a választ a második kérdésre is. Na, ez az, ami nem fog menni, de erre van a blogunk. A két afrikai fiú 1992 januárjában egy egész hétig a Juventusnál edzett. Nem volt szó semmilyen próbajátékról, egyszerűen a Dél-Afrikai Labdarúgó Szövetség „sportteljesítményük érdeméül” (hivatalos indoklás) elküldte őket Európába. És választhattak, hogy melyik csapathoz mennek. Bizony. Ők pedig a Juventust találták a legjobb választásnak. Ennek ugyan nem sok köze van a Parma elleni meccshez, de mégis azon a héten történt, meg ki is kell tölteni valamivel a sorokat. És ne feledje senki, hogy hol olvasta először ezt az információt. "Dícséretes kezdeményezés - mondta Baggio -, hiszen ezek, a kevésbé szerencsés helyekről érkező fiatalok legalább ilyen módon közelebb kerülnek az álmaikhoz."
Madida, nem a Juventus mezében
Baggio jön, és megment
A hivatalos adatok szerint 49227 szurkoló ment ki a Delle Alpiba 1992. január 5-ének délutánján. A Juventus a Tacconi, Carrera, De Agostini, Galia, Kohler, Julio Cesar, Alessio, Marocchi, Schillaci, Baggio, Casiraghi, a Parma a Taffarel, Benarrivo, Di Chiara, Minotti, Apolloni, Grün, Melli, Zoratto, Osio, Cuoghi, Brolin kezdővel állt fel. Pár hónap múlva - Taffarelt kivéve ugyanezzel a 11-gyel - megnyerték az Olasz Kupát (pont a Juve ellen), egy évre rá, változatlan felállással pedig a KEK-et.... Szimpatikus kis középcsapat, mi?
Taffarel szedi le a labdát Di Canio elől. Háttal Casiraghi, a háttérben Baggio
Akkor azonban még így tekintettek rájuk, és így viszonyult hozzájuk a torinói közönség is. Aki éppen ezért nem volt elégedett, mert a középcsapatnak hitt ellenféllel szemben gyengén focizott a Juve, és gyengén focizott - az idény során addig még akciógólt sem szerző - Baggio is. Ismét fütyülték. A legnagyobb helyzetet a Parma hagyta ki, egyszer Melli elől az utolsó pillanatban, a földön fekve mentett Galia, miközben a kapu üresen állt. A 71. perc elhozta a győztes gólt, de az ezt megelőző szituáció is olyan volt, amilyet ez a meccs megérdemelt: Kohler dühbe jött, a saját térfeléről megindult. Nem mutatott be cseleket, egyszerűen csak futott előre a labdával. A papírforma az volt, hogy meg fogják állítani, ez is történt, mert Minotti röhögve szerelte a 16-os előtt. Aztán ugyanennél a Minottinál elszakadt a film, mert a megszerzett labdát bepasszolta középre, ahol Baggio állt. Ő átvette, aztán 23-24 méterről zseniálisan csavart a jobb sarokba. A kínkeserves vasárnap délután szenvedéseinek vége, a Juventus a Milan nyomában maradt. Többre nem volt sansz, a Napoli egy sima 5-0-ás vereséggel hagyta ott a San Sirót. Érvényesült a papírforma.
Mitől legyen jókedvem?
Baggiónak tényleg csak ennyi kellett, az idény hátralévő részében sorban rúgta a gólokat. "A gólom előtt is tisztában voltam vele, hogy a Milan épp simán veri a Napolit, de nem ezzel foglalkoztam, megvolt nekünk a saját bajunk. Így még tartjuk a lépést..." Baggio látványosan nem örült a góljának, egyértelmű volt, hogy miért is nem: "Személyes okai voltak. Nem nyerhetünk úgy scudettót, ha a lelátóról nem kapunk segítséget. A szurkolóknak mögöttünk kell állniuk, mert enélkül minden nagyon nehéz. Könnyű úgy lelkesedni, ha jól megy a csapatnak, de hát ez nem mindig van így, ezt pedig meg kellene érteni az embereknek. Szükségünk van a közönségünk lelkesedésére, a fütty viszont nem segít minket. Na, ezért nem ünnepeltem ma."
Baggio már ellőtte a labdát, amely hamarosan Taffarel kapujába kerül
Schillaci sem ünnepelt: "A mai játékom nem volt az igazi, nyugodtan mondhatjuk, hogy feledhető teljesítményt nyújtottam. Egyetlen mentségem, hogy a héten belázasodtam. A szurkolókat megértem, megveszik a jegyet, joguk van kritizálni minket. A balszerencsére nem lehet egész idényben hivatkozni, mert az túlzás lenne."
Az edző kiakad
Az újságírók mind a Juventus szerencséjéről beszélnek, Trapattoni az Italia 1 riporterét oktatja ki:"Hagyjanak már minket békén ezzel, mindig a szerencsével jönnek. Augusztus óta tudom, hogy a Milánnal fogunk versenyt futni, erre készítettem fel a játékosaimat is. Ilyen meccseket máskor nem nyertünk meg, de ma igen, mert a játékosaim nem adják fel a harcot. Mondtam nekik, hogy eszükbe ne jusson elveszíteni a hitüket. Erről van szó, a küzdenitudásunkkal nyertünk ma, nem pedig mázlival. Ne beszéljenek már nekem egyfolytában a szerencséről! Nekünk is volt helyzetünk, nekik is. Rendben, Mellié tényleg hatalmas ziccernek mondható, de Schillaci is kihagyott egy legalább akkorát." Aztán beszélt egy keveset Baggióról, meg a nem létező gólöröméről: "Baggio jól játszott, mindig mondom neki, hogy lőjjön távolról, ez most bejött. Még kell egy pár meccs, hogy visszanyerje a valódi formáját, de az irány jó. A lelátóról meg könnyű kritizálni. Megértem Baggiót, zavaró a folyamatos fütty. Korábban 10 évig dolgoztam itt, nagyon erős csapatunk volt, mégis jött az elégedetlenkedés, ha nem ment jól a játék. Ez van. A Juve-szurkolók az igényes focihoz szoktak hozzá."
Drágán megfizettek
Kevesen emlékeznek Giorgio Pedraneschire, aki 1990 és 1996 között a Parma elnöke volt. Az elnök ragaszkodott a bosszankodáshoz való jogához a meccs után: "Még a Juve-drukkerek sem gondolhatják azt, hogy megérdemelt a hazai győzelem. Minotti is mit csinál? Ahelyett, hogy hazaadná Taffarelnek, odapasszolja Baggiónak a labdát. Ezek után nehéz nyugodtnak maradnunk, azt hiszem, megengedhetjük magunknak, hogy dühösek legyünk." Nevio Scala megviselten állt ki az újságírók elé: "Túl nagy volt az ára annak a Minotti passznak... Egyébként jól játszott, a lefújás után pedig elnézést kért tőlünk a hibájáért. Itt hagytunk két pontot..."
A folytatás
A Juventus egy ideig még üldözte (bár nevezzük inkább kergetésnek, van jelentésbeli különbség) a Milant, de nem sokáig. Szép lassan leszakadt, a Milan pedig nyolcpontos (a mostani rendszerre lefordítva ez 12 pontot jelent) előnnyel megnyerte a bajnokságot. A Juventus maradt a második, a Parma a hetedik helyen. Trapattoni második korszakának az első idénye felejthetőre sikerült, de a csapat a Maifredi-féle, egy évvel korábbi borzalomhoz képest még így is nagyot lépett előre.
