bntemp

bntemp

1978. január 15.: Juventus-Roma 2-0

2010. november 13. - s4tch

Az egységes olasz bajnokság történetében szombaton este 157. alkalommal találkozik a Juventus és az AS Roma. A 80-as évek első felében nagyjából ez a két csapat uralta a Serie A-t, de mi most nem ebből a korszakból, hanem egy picit korábbról idézzük fel az egyik torinói meccsüket: az 1977-1978-as szezon Juventus-Roma mérkőzése következik, pontos nézőszám-adatokkal megtámogatva.

Az egységes olasz bajnokság történetében szombaton este 157. alkalommal találkozik a Juventus és az AS Roma. A 80-as évek első felében nagyjából ez a két csapat uralta a Serie A-t, de mi most nem ebből a korszakból, hanem egy picit korábbról idézzük fel az egyik torinói meccsüket: az 1977-1978-as szezon Juventus-Roma mérkőzése következik, pontos nézőszám-adatokkal megtámogatva.

A Juventus számára ezen a mérkőzésen a téli (vagy őszi) bajnoki cím volt a tét, míg a Roma a kiesőzónából szeretett volna menekülni: a fővárosiak csak a 13. helyen álltak ekkor. Az esélyesnek tehát egyértelműen a Juventus számított, de mint tudjuk, a mérkőzés 90. percig tart, a labda gömbölyű, a Roma pedig nagy hagyományokkal rendelkező csapat, ugyebár. Ez volt Cuccureddu 200. mérkőzése a Juventus mezében.

Akadozó Juventus-gépezet

A szakadó esőben a Juventus a Zoff - Gentile, Cuccureddu, Furino, Morini,  Scirea, Causio, Tardelli, Fanna, Benetti, Bettega, míg az AS Roma a P. Conti - Chinellato, Menichini, Boni, Santarini, De Nadal, Casaroli, Di Bartolomelei,  Musiello, De Sisti, Maggiora összeállításban lépett pályára. A Juve sokáig csak szenvedett ("Egy óra kínlódás, aztán Fanna szemfüles gólja") a jól megszervezett római védelem szorításában. Menichini Bettegát, Chinellató Fannát, Maggiora Causiót tartotta szoros őrizetben. Mivel Virdis még mindig sérült volt, ezért a fiatal Fannára várt a feladat, hogy helyettesítse a szintén nem túl idős klubtársát. Ez sem volt egy könnyen megoldható szituáció, de az igazi problémát a középpálya súlytalansága jelentette, amely miatt csak dadogott a Juventus előrejátéka. Sőt, könnyen hátrányba is kerülhettek volna a hazaiak, ha Casarin észreveszi a Boni ellen a 20. percben elkövetett szabálytalanságot, és befújja a jogosnak tűnő büntetőt a Rómának.

Unalmas első félidő...

Az elmaradt tizenegyesen kívül csupán két említésre méltó esemény történt az első félidőben: a 30. percben a játékvezető Bettega szabálytalansága miatt érvénytelenítette Fanna gólját, majd Tardelli fejesét védte óriási bravúrral Paolo Conti.

...és egy picit jobb második

A folytatásban az addig sem remeklő Benettit kifütyülte a torinói közönség, amely tapsviharban tört ki, amikor Trapattoni elküldte melegíteni Cabrinit. Az 59. percben Causio bal oldalról, közelről célozta meg a hosszú sarkot, Conti hárított. A 61. percben megszerezte a vezetést a Juventust, a gólban komoly szerepe volt a mezőny két legrosszabbjának, Benettinek és a rómás De Sistinek: előbbi egy pocsék labdát adott, amelyet Fannának szánt, de az elképzelésnek és a megvalósításnak nem volt közös találkozási pontja, hiszen Fanna jobbra indult be, Benetti balra passzolt. Úgy tűnt, hogy a támadás el is hal. Ekkor közbelépett De Sisti, aki haza akarta kísérni a labdát, de belebotlott, nekiszaladt a kimozduló Continak, ráadásul még rá is esett a kapusra. A labda továbbgurult, Fanna lecsapott rá, és a földön egymással birkózó De Sisti-Conti páros szenvedő tekintetétől kísérve az üres kapuba gurított (1-0).

A 10-es számú De Sisti épp összehozza az első gólt

Giagnoni, a Roma edzője a pályán hagyta a megtört De Sistit, inkább Musiellót cserélte le Scarnocchiára. Ez sem segített, hiszen perceken belül eldőlt a mérkőzés: Bettega kapta meg a labdát a kapuval szemben, a római védők behátráltak, a Juventus támadója 22 méterről lőtt, a lövés Menichinin megpattanva - és a kapufát érintve - vágódott a jobb alsó sarokba (2-0). Ezután már csak egyetlen érdekes momentum történt: a 76. percben Benetti végre elhagyta a pályát, a tényt megnyugvással fogadták a Juventus-szurkolók.

Trapattoni kritikája a kritikusokat kritizálja

A Juventus ezzel a győzelmével téli bajnok lett, a játékában viszont nem sok pozitívumot fedezhettek fel a nézők. Trapattoni azonban elégedetten nyilatkozott: "Ez a meccs is bizonyította, hogy azon az úton haladunk, amely már a tavalyi évben is elvezetett minket a sikerekhez. Már az első félidőben is több helyzet akadt Fanna és Tardelli előtt, a folytatásban pedig pont akkor pörgettük fel a játékot, amikor szükség volt rá. A bírálatokat meghagyom az újságíróknak. Meg kellene érteniük, hogy a bajnoki  címért bizony hétről-hétre szenvedni kell, és ezalól egyetlen meccs sem kivétel."

Bettega lendít, a labda pár másodpercen belül a kapuban lesz

A Benetti-Cabrini csere sokaknak egy új korszak elkövetkeztét is jelentette, hiszen a múlt és a jövő játékosa váltotta egymást. Trapattoni nem akart ilyen mély jelentőséget tulajdonítani a döntésének: "Cabrinit már 0-0-nál elküldtem melegíteni, mindenképpen be akartam cserélni, hogy erősítsem a támadásainkat. Egyszerűen a keretünk olyan, hogy sok variációs lehetőségem adódik. Nem kell ebbe többet belelátni. Sőt, szerintem a két, leginkább össztűz alá vett játékos, Benetti és Furino egyre jobb formában van. A fiatalok pedig várhatnak még. A téli bajnoki cím pedig semmit nem jelent, csak az az érdekes, hogy májusban ki áll majd elöl."

Bettega fej-, De Sisti lelki sérülést szenvedett

A mérkőzést követően La Neve doktor, a Juventus csapatorvosa elmondta, hogy egy összecsapás során Bettegának betört a feje, három öltéssel kellett bevarrni a sebet. De Sisti szomorúan mesélt a Juventus első góljáról: "Haza akartam kísérni a labdát, de a sárban megbotlottam, Contival összeütköztem, mindketten a földre estünk, Fannának pedig innentől kezdve nagyon könnyű dolga volt."

Jegyzőkönyv

Juventus-Roma 2-0 (0-0)
Stadio Comunale, 10.518 fizető néző, 15.000 bérletes. Vezette: Casarin (Milánó).
Juventus: Zoff - Gentile, Cuccureddu, Furino, Morini, Scirea, Causio, Tardelli, Fanna, Benetti (76' Cabrini), Bettega. Edző: Trapattoni. Kispad: Alessandrelli, Spinosi.
Roma: P. Conti - Chinellato, Menichini, Boni, Santarini, De Nadal, Casaroli, Di Bartolomelei,  Musiello (77' Scarnocchia), De Sisti, Maggiora. Edző: Giagnoni. Kispad: Tancredi, Bacci.
Gólszerző: Fanna a 61., Bettega a 72. percben.
Sárga lap: Maggiora és Chinellato.

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr488239078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

334412 2010.11.13. 17:22:26

A Népsportra költözés egyik legjobb következménye, hogy már heti rendszerességgel, sőt gyakrabban jönnek ezek az írások és nem ritkán, mint régen a blogodon.

vektra 2010.11.13. 21:46:19

kár a félidő végi hibákért, így már nem lesz meg a 2-0! kemény lesz a második menet. Pepe hátul bizonytalan és sokat hibázik, előre kicsit talán jobb. viszont Sörensen és Grosso szerintem nem rossz. középen Aquilani az ász, elől Iaquinta viszont sokat ront. a gólja viszont szép volt. talán jöhetne Pepe és helyette új ember.

vektra 2010.11.13. 22:48:29

egy nyerhető meccset adtunk le döntetlenre. a második félidőben a Romanak nem sok lehetősége volt. ezt be kellett volna húzni.
süti beállítások módosítása