Kicsit kiakadtunk a Juventusra: korlátozzák az alkotói kreativitásunkat azzal, hogy minden meccset a sérülésekkel kezdve kell értékelnünk, hiszen az eddig sem rövid sérült-lista (aka: maródiak listája) tovább bővült. Az EL meccsen egy hónapra lesérülő Kraszics ugyan amúgy sem játszhatott volna a tegnapi meccsen, de Legrottaglie kiesése mindenképp érzékeny veszteségnek tűnt. Talán a játék lehetett volna jobb is, de lényeg a győzelem: a Juventus számtalan hiányzóval, a reaktivált Grossóval és Brazzóval, illetve a fiatal Sörensennel a csapatban is 3-1-re verte a Cesenát a klub történetének csillagait bemutató felvezetést követően. Ugyanakkor csalódás és öröm egyaránt ért minket a Juve-Cesena meccs kapcsán – a hajtás után ki is fejtjük, miért.
Kicsit kiakadtunk a Juventusra: korlátozzák az alkotói kreativitásunkat azzal, hogy minden meccset a sérülésekkel kezdve kell értékelnünk, hiszen az eddig sem rövid sérült-lista (aka: maródiak listája) tovább bővült. Az EL meccsen egy hónapra lesérülő Kraszics ugyan amúgy sem játszhatott volna a tegnapi meccsen, de Legrottaglie kiesése mindenképp érzékeny veszteségnek tűnt. Talán a játék lehetett volna jobb is, de lényeg a győzelem: a Juventus számtalan hiányzóval, a reaktivált Grossóval és Brazzóval, illetve a fiatal Sörensennel a csapatban is 3-1-re verte a Cesenát a klub történetének csillagait bemutató felvezetést követően. Ugyanakkor csalódás és öröm egyaránt ért minket a Juve-Cesena meccs kapcsán – a hajtás után ki is fejtjük, miért.
A csalódást egyrészt az jelenti, hogy Dino beharangozó-múltidézőjével ellentétben ezúttal nem igazán volt erőszak, hacsak nem kategorizáljuk így Sissy és Bogdani lökdösődését, vagy a cesenai kiállítást megelőző szituációt. Aztán az sem örömteli, hogy Melo mindösszesen 20 percet bírt a pályán – marhára nem lenne jó, ha a csapat egyik kulcsemberévé váló brazil hosszabb időre kiesne…
Aztán lehet(ne) kritizálni, hogy sokszor 10 emberrel is a Cesena irányította a találkozót, de minek tennénk: tavaly egy ilyen meccset szinte biztosan elbukott volna a Juventus. Hiszen hogyan is kezdődött a meccs: a 11. percben egy jobb oldali keresztlabda gyakorlatilag őrizetlenül talált 3 támadót is a kapu előtt: Motta, Grosso, Bonucci és Sörensen mind-mind érintettek voltak a gólban. Aztán 0-1 után viszont összeszedte magát a Juve, és nem csillogó játékkal, hanem fogcsikorgatva sikerült megfordítani a meccset. A vendégek szerint ebben persze benne volt a játékvezető keze is. Romeo Veronából ezúttal nem az erkély alatt ácsingózott, hanem adott nekünk egy büntetőt, és a tizenegyes előtt is szabálytalankodó Pellegrinot kiállította. Jogos volt-e a büntető és a hozzá járó sárga lap? Nos, szerintem ez a megadható kategória volt, de akkor sem szólhatnánk semmit, ha Bonucci ellen fújnak, hiszen oda-vissza ment a mezfogás és rángatás. A második sárga viszont teljesen jogos volt - ráadásul egy igen buta (dupla) szabálytalanságért kapta az argentin védő. Nem jött rosszul amúgy, hogy a piros után a gyors, és ezért igen veszélyes Schelottot vette le a pályáról Ficcadenti – ami nem jött rosszul, hiszen ő azért okozhatott volna némi gondot a balszélen.
Sokan féltünk attól, hogy miképp teljesít a most bemutatkozó fiatal dán Sörensen, vagy az idén még egyetlen tétmeccset sem játszó Grosso és Szalihamidzsics (utóbbi még edzőmeccsen sem nagyon szerepelt). Nos, szerintem mind a hárman megfeleltek az elvárásoknak – már ha a realitásokat vesszük alapul, és nem azt várjuk, hogy az idén először bevetett Grosso mondjuk Zambrotta fénykorát idézően játsszon. Szerintem a két számkivetett már annyira nem számított arra, hogy játszanak még a Juvéban, hogy a meccs előtt el kellett menniük stoplis cipőt vásárolni, mert nem akartak a hétköznapi makkos cipőjükben villogni. A több beharangozóban az új Kjaerként aposztrofált Sörensen ugyan a többi védővel együtt csupán közeli érdeklődőként tekintette meg az ellenfél gólját, azután viszont magabiztos, megbízható játékot nyújtott (viszont korát meghazudtoló rutinját jelzi, hogy elsőként jelezte, hogy szerinte les volt a gól előtt). Grosso elsősorban a viszonylag pontos keresztlabdáival tűnt ki, amellyel részt vett a harmadik találat előkészítésében: jól vette észre az üresen lévő Brazzot, aki aztán Iaquintával összehozta a forduló egyik legszebb gólját.
Három cesenai támadó, és néhány torinói néző a kapu előtt
Akik még mindenképp dicséretet érdemelnek: Del Piero talán a csapat legjobbja volt, cseréje vélhetően csak azt szolgálta, hogy pihenhessen valamennyit. Ha így folytatja, simán benne van, hogy 40 éves koráig játsszon. Quagliarella ismét veszélyes – ugyanakkor kissé önző – volt, és létfontosságú gólt szerzett. Azzal, hogy a piros lap után gyorsan be is találtunk, két gyors gyomrost sikerült bevinni az ellenfélnek – nem valószínű, hogy ez egy Nobel-díjas felfedezés, de itt dőlt el a meccs. A Sándor helyére beálló Iaquinta jól eljátszotta a prima punta szerepét, igyekezett megtartani és letenni a labdákat, a gólja pedig mestermunka volt – az külön priceless volt, ahogy nézte, hogy mi lesz a dolog vége. Aquilani pedig folytatja az újjászületés projektet: rendre pontosak voltak a passzai, és újfent ő képviselte a fantáziát a középpályán. Az erőt és határozottságot pedig Marchisio, aki mellékesen azért kiosztott egy csinos gólpasszt Quagliarellának.
"Na, ki a fasza gyerek?"
Delnerinek pedig lassan kijár a bocsánatkérés: az elején kifejezetten rossz választásnak tartottam a kinevezését, de úgy tűnik, hogy stabil csapatot épít, amely több olyan erényt is csillogtat (pl. küzdeni tudás, és a „cinizmus” a kapu előtt), ami teljesen hiányzott az elmúlt 1,5 szezonban. Persze a bennem rejlő gonoszság miatt egy kritikai megjegyzést mindenképp kell tennem: Melot talán érdemes lett volna pihentetni – még akkor is, ha Sissy cseréje indokoltnak tűnt, hiszen a pontatlanságai mellett benne volt a meccsben, hogy kiállíttatja magát.
