Szervusztok Kedveskéim!

Mamma Cicilia vagyok, ez a néhány feszes testű, meleg mosolyú fiatalember megkért, hogy írjak nektek pletykákat meg más érdekes dolgokat.

Mit is mondhatnék néktek? Itten takarítok már húszon... negyvenkét éve. Nem mindig itten takarítottam, de a fiúk, az én fiukáim körül. Valamikor régen még a Delle Alpi öltözőjében szedtem össze Rossi szétszórt hajcsavaróit. Ott többet nem fogok már takarítani.

Felmosok mielőtt megjönnek, felmosok miután elmennek. Összeszedem a mezeiket, de az hagyján, némelyiknek még a saját ruháját is kimosom. Néha ki is vasalom. Itt van például a kicsi Nicola. Hát ki vasalna rája? A mosást megcsinájja, de vasalni, na aztat nem tud. Folyton csak a templombajárás, meg az imádságok, meg a futás. Egész kiskorában azért imádkozott, hogy jó focista legyen belőle. No, bizony mondom, még most is azért imádkozik, de lassan itt lenne az ideje, hogy inkább valami asszonkát szerezzen be.

Ne tudjátok meg, mi szokott itt lenni a meccsek után! Folyton csak a foci. Egészen új szokás mostanában, hogy az öreg Luigi a rossz játék után a gumicsizmájával csapkod összevissza. Szétcsapja a sarat az egész öltözőben. Le fogom mosni legközelebb slaggal, ha megint egyből a rancsról jön a klubházba! Ha már csapkod, akkor csapkoggyon tiszta gumicsimmával!

Bakfis kisjány koromban is már itt sertepertéltem édesanyám körül, de akkor is csak a csinos fiúk miatt. Az édes kis Erminio Favalli! Igazi olasz csődör volt, még most is belepirulok, ha arra gondolok, hogy mindig rányitottam a zuhanyzót véletlenül. Mostanra meg már meghótt. Gyorsan megy az idő, használjátok ki, amíg lehet. Én már csak tudom.
De mostan sem panaszkodhatok. Ti aztán tudhassátok, hogy milyen jóképű, helyre legények fociznak itten. Mondjuk már nem kacsintanak rám mint a régi szép időkben, kivéve a kis Alessandro. Ő aztán cuki pofa, a minap is hozott nekem egy doboz bonbont, amiért Amauri zseléjét faragasztóra cseréltem az öltözőben. Mondtam is neki, hogy ne hozzon zavarba, amúgy is úgy szégyellem magam. Most meg nem játszhat egy darabig az a loboncos hajú műolasz fiú.

Nem is baj, gólokat aztán nem lő. Alig győztem a kis Alessandro cipőjét fényesíteni régebben, úgy elkopott az a nagy rúgásoktól, gólok szerzésétől! Ritka mostanában az ilyesmi errefelé.

Aranyos az új szerb fiatalember is, Krázsics vagy mi a neve. Nem sikerült még megjegyeznem, valami albán, vagy macedón, mint Nagy Sándor vót! Majd odakérdezek neki. Aszondják hasonlít Nedvedre, de én tudom ám, hogy nem. No, nemcsak azért, mert jóval vékonyabb, és orcája sem olyan, mint a szibériában edzett balta, de meglestem én máshogyan is! No, de erről nem beszélek, egy ilyen vénasszonynak sem illik még ilyet pletykálnia. Meg hát Pável egy jobb meccs után még az én fenekemre is rácsapott, erre nem tudtam még rávenni az új fiút. Kedves ember na, örülök, hogy újra itt lesz. Ráadásul kártyázni sem tud, elnyertem tőle azt a cipőjét is, amivel a hollandusoknak lőtte azt a gólt a bajnoki ligában.

No, vigyáznom kell, apjuk jön mán haza. De beszámolok majd nektek, hogy mik történnek az öltözőben, nem lesz abban hiány.

Ölel benneteket,
Mamma Cicilia