bntemp

bntemp

Kedves naplóm!

2012. május 09. - s4tch

A hét végén nagy útra indultunk a Juventino cimborákkal: mivel Cagliari Triesztbe költözött, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a zebramezes alakulat fellépését a kiesnek éppen nem nevezhető adriai kikötővárosban. Jó hangulatú utazáson vettünk részt, és a végén győzelemmel örvendeztettek meg minket a Fiúk! Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

A hét végén nagy útra indultunk a Juventino cimborákkal: mivel Cagliari Triesztbe költözött, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a zebramezes alakulat fellépését a kiesnek éppen nem nevezhető adriai kikötővárosban. Jó hangulatú utazáson vettünk részt, és a végén győzelemmel örvendeztettek meg minket a Fiúk! Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

Szép, napsütéses időben indultunk Budapestről a híres blogger és médiacelebsztár Benito vezetésével. Ekkor még nem sejtettük, hogy az égiek nem lesznek végig ilyen kegyesek hozzánk, és bizony nem mindig mutatja majd a szebbik arcát az időjárás! A technikával is meg kellett küzdenünk, hiszen Beni és Darti közös erővel is alig bírták üzembe helyezni a légkondicionáló-berendezést. Jól fogytak a szendvicsek, mert akárcsak a Juvénak, nekünk is megjött az étvágyunk :))))

Jó hangulatban telt az utazás, hisz miközben a Beni vezérelte gépszörny falta a kilométereket (mi pedig a szendvicseket, haha!), rengeteg emléket, nagy mérkőzést idéztünk fel, és azon meditáltunk,  csatársorban  vajon kinek szavaz bizalmat Antonio Conte mester. A szlovén hegyek között elkapott minket az eső, kajánul mindjárt fel is vetettük a kérdést, vajon kit sirat az Esőisten, hahaha! Képzeld, kedves naplóm, még Metallicát is hallgattunk az iphone-t  kihangosítva! A legjobb részeket közösen énekeltük, ezzel is hangoltunk az estére :))) (De azért eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy nem mi vagyunk a Four horsemen, mert akkor igen lassan érnénk a meccs helyszínére XDDD) Sajnos sem malátaszörp, sem jófajta házipálinka nem volt nálunk, pedig biztosan jól fogyott volna :)))))

Vidám pillanatokban a megérkezéskor sem volt hiány: mivel rossz helyen kanyarodtunk le az autópályáról, nem találtunk a stadiont, így megkérdeztük a bennszülötteket, akik azt mondták, hogy könnyű megtalálni a Nereo Rocco-t, menjünk arra (itt a kezükkel mutatták, merre, le is rajzoltam, hogy el tudd képzelni), nem is lehet téveszteni.

Persze nem ismertek minket, és megtévesztette őket a megnyerő külsőnk, haha! Mi bárhol képesek vagyunk eltévedni!

Aztán szerencsésen megérkeztünk, és némi várakozás után bevetettük magunkat egy pizzériába, hogy hódoljunk a gasztronómiai élvezeteknek is! Ez egyikünknek majdnem elmaradt, mert a pincér összetörte a tányérját - mondtuk is, hogy olyan mintha otthon lennénk, az asszony, ahelyett, hogy hozná a kaját, csapkodja a tányérokat, haha! És még sört sem adott :((( De azért a hangulat továbbra is igen jó volt, együtt latolgattuk, vajon mit hoz számunkra este a sors? Izgalmasan teltek tehát a várakozás órái, percei! Még némi italt is kerítettünk, amit közösen elkortyolgattunk - ez pedig csak fokozta az addig is igen jó hangulatot! :DD

A stadion környékén egyébként ekkor rengeteg Juventino volt, és néhányan bizony már nem voltak szomjasak :))) A meccsen a bemelegítéskor nagy tapsot kaptak a Zebrák játékosai, még Gianluigi Buffon is, aki egy klasszisához méltatlan hibát vétett a hétközi, Lecce elleni összecsapáson. De hát a Juventino Család mindig az ember mellett áll!!!

A meccsre Triesztbe is megérkezett az igazi angolos időjárás, de ez nem zavarta az igen lelkes közönséget: sok ezernyi torokból zengett a Forza Juve! Különösen akkor jött tűzbe a nagyérdemű, amikor jó híreket kaptunk Milánóból: az egyik csapat gólt lőtt a másiknak, majd ezt néha még megismételték! Persze az még fontosabb volt, hogy Mirko Vucinic is igen gyorsan betalált! Egyébként kicsit bizonytalanunk voltunk, ki iratkozott fel a nem létező eredményjelző táblára, de aztán egyik szurkolótársunk biztosított minket arról, hogy Mirko volt, mert ő megismerte: szerinte pont olyan a mozgása mint neki :))))) Hát, voltak olyan meccsek az idén, de akkor szidtuk is nagyon Mikro Vucinicet! ;) A találat egyébként úgy született, hogy Leonardo Bonucci adott nagyszerű labdát a leshatáron lopakodó montenegróinak, akinek nem remegett meg a lába, és a kis téglalap sarkáról higgadtan a kapuba lőtte a pettyest.

De igazán akkor kezdett tombolni az ezerfejű, amikor a Juve második gólja is megszületett: a "hazaiak" védője ugyanis olyan szerencsétlenül ért a labdába, hogy a Cagliari cerberusa hiába nyújtózott: Michele Canini pörgetése után a játékszer a hálóban táncolt! Nagy volt az öröm a Juve táborban, képzeld, kedves naplóm, a nagy ölelkezésben teljesen elfeledkeztünk magunkról, Dino majdnem letépte magáról az inget! Szerintem még egy-két csók is elcsattant titokban XD Ez a gól azért is fontos volt, mert tudtuk: a futballban bármi megtörténhet, és egy kontrából könnyen betalálhat az ellenfél! De nem így történt: a labda ugyan gömbölyű, de nem ennyire, haha!

A meccs végét várva már mindenki esze azon járt, hogy a játéktérre rohanva együtt ünnepelhessük a csapattal a várva-várt 30. scudetto bajnokságot! Nem is kellett már sokáig várnunk, a Juventus FC sikeresen abszolválta a feladatot, és örömittasan kiálthattuk az éjszakába: az Öreg Hölgy meghódította Triesztet és az egész országot! Arcunkon az esőcseppek keveredtek az örömkönnyekkel! Beni és Darti zihálva hullott a gyepszőnyegre, a boldogság csak úgy sugárzott az arcukról. Mindenki rengeteg fotót készített az iphone készülékével, és volt, aki még videózott is! Ej, de jó lesz majd ezeket a felvételeket visszanézni, és felidézni a szívmelengető pillanatokat! Mert bizony csodás pillanatok voltak ezek: a zebrasereg ellepte a pályát, és dalolva éltette a kedvenceket, ünnepelve, hogy idén a Juve emelheti magasba a scudettot!!4!

Boldogan indulhattunk hát haza, és még az sem szegte kedvünket, hogy az időjárás továbbra is a ködös Albiont idézte. A szép emlékekkel a szívünkben szinte elrepült az a pár óra, amit a Budapestig tartó út jelentett. Már a felkelő nap vidám sugarai fürösztötték a fővárost, mikor kiszálltunk: megérkeztünk úti célunk végére, sikerült a tervünk, vége volt a kalandnak. Hát így történt, kedves naplóm!

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr198240116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

341788 2012.05.09. 08:56:18

Jó cikk. Szívesen ott lettem volna.

340119 2012.05.09. 09:12:47

Stadio-Grazie, megalol :DDDDDDDDD

258133 2012.05.09. 09:14:56

Ha Muntari gólját megadták volna! :D

spider81 2012.05.09. 09:20:59

Tyler kaphatunk valamilyen megosztó portálon egy kis ízelítőt képekből és videókból amik azon a bizonyos ájfónon vannak?:) Köszi

258945 2012.05.09. 09:31:23

Mexikót...izé Milant

344520 2012.05.09. 09:42:15

[spider81](#818998): Pont én is ezt akartam kérdezni, nagyon kíváncsi lenné(n)k a képekre, videókra. Átélni már csak, ilyen formában is, hogy, milyen lehetett a helyszínen a mennybe menni. A másik: most kezdődik el egy még nagyon érdekes időszak, a mercato. Baromi kíváncsi vagyok, hogy mi lesz. Most megjósolhatatlan, hogy ki fog jönni. A fiatalítás is megindult, az rendben. Elviekben már Pogba tuti jön, Verriatti-nak is örülnénk, ha jönne. És még ott vannak a Primereva-ban a tehetségek: Bouy, Immo. kölcsönben stb. Ha választani kellene nem tudnék, hogy ki az év játékosa, a goal.com-on Pirlo lett az 1. Vidal a 2. és Barza a 3. De egyszerűen mindenki hozzátett, annyit, amennyi kellett. Buffon ismét be bizonyította miért is tartják a világ legjobbjának. Vidal a lehető legjobb bemutatkozó szezont hozta, Marci végre teljesít, Vucinic-ot hiába szidták sokan, így is a legtechnikásabb játékos elöl. Bonu is kezd a kedvenc játékosaim közé lépni, hihetetlen fejlődésen ment át. Inkább pszichésen fejlődött, a tehetsége eddig is megvolt. Lichti is egy állat. Conte meg örökbe fogadhatna, akkor legalább mindennap találkoznék vele és csókolnám a kezét:D:D:D

spider81 2012.05.09. 10:38:06

Bocs az OFF-ért,de állítólag Vidal megfontolná a Real ajánlatát!:( Szerintem minél előbb meg kellene venni RVP-t vagy Dzeko-t!

344520 2012.05.09. 10:52:13

[spider81](#819050): Ez egy ordas nagy kacsa, már jönnek is a szárnyas állatok mindenhonnan. Repkednek, de ez alaptalan. 2 hete mondta a transfer gurunk, hogy semmi pénzért nem megy el, és Vidal is mondta hízelgő neki a Real érdeklődése, de ő is marad, nem megy el. Főleg most, amikor bajnoknak mondhatja magát, alapember stb.... Nem szedik szét, marad a mildfield úgy ahogy van. Az MVP-i megbonthatatlan: Marchisio-Vidal-Pirlo. Jön az utód: Maronne-Veriatti-Pogba MVP, haahh:D:D:D

340638 2012.05.09. 11:57:21

[Godbluff](#819016): Mondjuk összességében én is Pirlót tenném az első helyre hosszabb gondolkodás nélkül. Egy csomóan végeztek fantasztikus munkát, de úgy érzem ő helyezte egészen más dimenzióba az egészet. A leigazolásánál pedig én is fogtam a fejemet, ezért jó, hogy a sokat szidott Marotta van ott, nem én. Viszont utána lévők közül én se tudnék dönteni, sok klasszis teljesítmény volt. Persze a legfontosabb láncszemet a kispad körül kell keresgélni egy remek frizurájú és erőteljes hangú úriember személyében.

telhetetlen 2012.05.09. 12:18:15

[spider81](#818998): talán ez az lehet: http://www.youtube.com/watch?v=_to3mJ2NWNw&list=UU9Fmfaw8HHwPZfSMMf0lKIg&index=1&feature=plcp

balazs91 2012.05.09. 13:17:46

[telhetetlen](#819138): Oké, köszi a linket, de ki az a Zoli? :)

295377 2012.05.09. 14:19:19

Egyeseknek de jó dolguk van! Irigyellek titeket, hogy ott voltatok! Pirlo, Marchisio, Vidal nem mennek sehova! Maradnak itt még egy darabig. Miért is akarna Vidal a Realba menni? Itt sok mindent nyerhet, a Real is már nagyon régen nem volt se bajnok, se BL döntős. Most a bajnokság összejött, mert Guardiola kiégett. De még egy darabig ott Vidal nem nyerne semmit. És a legfontosabb, hogy nálunk a hangulat, a légkör sokkal jobb, mint ott a Realban vagy bárhol. Ahol egy csapat a pályán akkora tahó, mint az atomágyú, ott nem hiszem, hogy a pályán kívül olyan remek a hangulat.

___________________________ 2012.05.09. 14:29:58

Volt box a JHC és a RUJ között? :D

sajt 2012.05.09. 14:59:46

Mikor újultak meg a gyorskommentek? És mi ez a sok smiley? :))))))) XDDDDDD :DDDD

adams 2012.05.09. 15:52:18

Nem volt box ! Le se szarjuk őket , reméljük ,hogy ez kölcsönös!

334570 2012.05.09. 16:35:47

RUI vagy HUI volt Dinón?

DartagnanX 2012.05.09. 17:04:19

[spider81](#818998): Facebook oldalunkon megosztottunk számos csodálatos képet és videót!

DartagnanX 2012.05.09. 17:06:44

[csabinter](#819413): természetesen HUI.

339140 2012.05.09. 17:56:18

Sinkovics Gábor... Zseniális cikk!

leitnor 2012.05.09. 21:09:12

Tájli profi vagy, zseniális cikk. Az utolsó előtti mondatnál pedig imádkoztam, hogy a Tudósok legyen a link alatt. :)

Jamon 2012.05.09. 21:31:41

na és hol maradnak a funkció nélküli egyszavas mondatok? http://href.hu/x/hr9z
süti beállítások módosítása